Propa-ganja

Címkék

Figyelem! Most következő műsorunk egyesekben rossz érzéseket, tehetetlen dühöt; esetenként heves hányingert, rosszullétet okozhat! Megtekintését semmilyen korosztálynak sem ajánljuk!

20191002 - 8e1ce568c560289efb-73359857.jpg

Kihelyezett tudósítónk jelenti:

“Kedves nézőink!

A mai nap kiszivárgott egy, eddig az ismeretlenség homályába burkolódzó képviselőjelölt választási kampánybeszéde, melyet itt és most vágatlanul, teljes terjedelmében tárunk a nagy nyilvánosság elé. Kérjük Önöket, fogadják szavait azzal a szeretettel, önzetlen jó szándékkal és, nyílt őszinteséggel, ahogy azt most Önök előtt állva részletezi!

Következzék hát a nyilatkozat! Kapcsoljuk a stúdiót…

Drága Honfitársaim, Barátaim, Magyarok!

Mint az SzLBéM (Szét Lopunk Benneteket és Magyarországot) párt jelöltje, szeretném megosztani Önökkel, Veletek -hisz’ együtt haladunk hazánk felemelésének rögös útján- abbeli álláspontom, hogy miért KELL(!) pártom, mellettem és ügyem, mindannyiunk közös ügye mellett letennetek voksotok majd azon a bizonyos órán, melyen sorsdöntő változást indíthatunk el Magyarország balkáni, Európai, valamint világméretű megítélésében -és a rólunk végre őszintén, kendőzetlenül kimondott igazságok által-, népünk megbecsülésében!

Ezennel ünnepélyesen fogadom, ezen írásos formában közkinccsé teszem a későbbi szembesítések elősegítésére, hogy ugyanúgy folytatom az ország kiárusítását, az egészségügy és oktatás szétzüllesztését és ellehetetlenítését, ugyanúgy tevékenyen veszek majd részt a szemetek elé húzott köd sűrítésében, mint ahogy azt elődeim tették különböző pártok, szervezetek, ellenzéki gyülekezetek nevei mögé bújva, és a különböző médiákban egymásra acsarkodva.

Ígérem, jó magam is ott leszek a Dubai-ban tartandó, választás utáni ünnepségen, melynek költségeit ahogy eddig is: a Ti adóitokból finanszírozunk! De nem leszek egyedül, ott lesz minden múlt-, jelen-, és jövőbeni, igen: jövőbeni jelölt egyaránt! Értsétek meg: az a rengeteg zabálni való, a különleges koktélok és drogok, valamint a VIP-örömlányok és Chippendale-fiúk, Ladyboy-ok és Transzvesztiták –hisz’ az egyenjogúság nevében nem feledkezhetünk meg sem feminin, sem meleg képviselőtársainkról sem-, rengeteg pénzt felemésztenek, nem beszélve ez utóbbiak hallgatási fogadalmának finanszírozásáról, melyek biztosításához további megszorításokra lesz szükség!

Az országban uralkodó jó hangulat megőrzése érdekében mindenkinek biztosítani fogjuk a korlátlan, hipersebességű mobil-, műholdas-, és hálózati internetkapcsolatot, méghozzá térítési kötelezettség nélkül, tehát ingyenesen!!!

De ez ne tévesszen meg benneteket! Az eddigi, ebből származó bevételtől nem kell könnyes szemmel lemondanunk, hiszen az már rég bele van építve a különböző hangzatos nevű adókba, hozzájárulásokba, méghozzá a következő négy… Khmm… Pardon, negyven éves ciklus várható kamataival együtt!

Nem, nem fogunk utakat javítani, maximum ígéretet teszünk rá a következő választási fordulók előtt, de azt is csak akkor, ha van még valaki köztetek, ki felemeli fejét a békésen bégetve egymás után libasorban haladó, egymás szarától különleges aromájú füvet legelészők nyájában!

Nem, hiába ígérjük ezer és egy helyen, senkit sem fogunk elszámoltatni, továbbra is üzengetni fogunk, ha nem Brüsszelnek, hát másnak… Nem tök mindegy?! A lényeg, hogy legyen egy fantom, akire ujjal lehet mutogatni! Egyébként Gyuri bácsi is jelen lesz a fent említett party-n… Csak mondom.

Drága Honfitársaim, Barátaim, Magyarok!

Nemsokára eljutunk végre oda, hogy ugyanúgy fogtok gyűlölni egy fekete papírmasé figurát, minden bajotokért „őt” okolva, ahogy most a kemény pénze(te)ken, megvásárolt kamu neveket gyűlölitek!

Célunk az, és nem nyugszunk addig, míg családok, barátságok szakadnak szét, testvérek gyilkolják le egymást, szülők fojtják meg első szülötteiket a politikai meggyőződéseik igazságát védő görcsös, mára már vérre menő verbális-, és non-verbális küzdelmeiben!

Romboljuk szét a szülők tekintélyét gyermekeik előtt! Ahogy elkezdtük az apák szerepének lealacsonyításával –mit nekünk patriarchátus, kit térít ma már el és ugyan mitől az atyai pofontól való félelem?-, most folytathatjuk az anyákkal: legyen még több az oly annyira vágyott anyagi biztonság elérhetőségének hamis ígéreteivel kecsegtető műsorokból, cikkekből és dalokból! Sőt: vonjuk be ezen folyamatba a feltörekvő internetes, tartalom nélküli tartalmat gyártó, egymást majmoló, a görcsös nagyzolásból és „lájk”-vadászatból fakadóan a magyar szavak helyett azok angol megfelelőit használó videós generációt is!

Igen, határozott célunk, hogy a gyermekeiket egyedül nevelő anyák –már, akik vannak még olyan hülyék, hogy gyermeket szüljenek a karrierépítés helyett-, példának állítható és követésre méltó apa-kép nélküli; erőtlen, nyámnyila, önmaga és családja eltartására képtelen, a „férfi” fogalmához soha fel nem növő, e meghatározást hírből sem ismerő hímnemű egyedeket tenyésszenek ki, kiknek esélye sem marad a hosszan tartó, egymást támogató és kölcsönösen megbecsülő társas kapcsolatok kialakítására és hosszú távú fenntartására! Hát hiába papolunk nektek: szüljetek, mert még több birka kell a karámokba?! Nem… Tudom, hogy nem hiába… Ellenkezőleg: éppen ezért hergelünk benneteket, hogy már csak azért se! Minél előbb kihal az önmagát a föld nagymestereként és teremtőjeként, a minden egyetemes tudások egyetlen tudójaként számon tartó szuper-egós Mag-yar, annál hamarabb tehetjük gyarmattá ezt a földet is! És még ti meritek magatokat a mag népének nevezni?! RÖHEJ!

Hogyan értük ezt el, kérditek? Nagyon jó munkát végezhettünk, ha eddig senki sem vette észre! Emlékeztek még a mesebeli szegény-legényekre, legkisebb királyfikra, a filmek hőseire, akik véget vetettek a szenvedésnek és végül elnyerték a hőn áhított nő kegyeit? Ja, hogy mára már több nőt is kívánnak oly epedve? Szerintetek ez is véletlen? Talán nem irányítottan kaptatok belőle annyit, hogy megcsömörlve kapcsoljatok el onnan a TV-teken? De bizony! Elgondolkodtatok valaha azon, hogy a műsorra tűzött “de hát nincs más, mindenhol ezt adják” jellegű műsorok miért mindig a kora esti órákban kerülnek képernyőre? Ugye, hogy nem? Nem kell család, nem kell apa, nem kell anya! Csakis “erős nők” kellenek, kik nélkül felborulna a világ rendje! Kemények, talpraesettek… De gyermekük boci szemeit látva a világ minden javát megadnák, és meg is adják neki… És ezt Ő, a kincs, a csillag, nagyon hamar (hamarabb, mint gondolnátok) megtanulja és fel is fogja használni ellenetek, a saját céljai elérésének érdekében!

A föld túlnépesedése ellen küzdeni kell, így higgyétek el: csakis miattatok, értetek (és persze a több marad majd nekünk elvét szem előtt tartva) paktálunk le minden létező titkos-, és nyilvános társasággal, de csak ma és csak nektek megsúgom bizalmasan: magával az ördöggel is, annak érdekében, hogy a tervezett és folyamatos népbutítást és népirtást minél gördülékenyebben, hatékonyabban, és feltűnés-mentesen sikerre vihessük!

Drága Honfitársaim, Barátaim, Magyarok!

Gondoljatok csak bele: milyen jó lesz, ha majd az Úr asztalánál a talpunk alól szedegethetitek fel egymást eltaposva, a nagy kegyesen odavágott morzsáink, vagy válogathatjátok ki hányadékunkból a még félig sem megemésztett ehető falatokat! És tehetitek mindezt úgy, hogy közben imába foglaljátok nevünk!

Azt hiszitek, érdekel bárkit is, hogy majd külföldre mentek dolgozni? Mit gondoltok, ki találta ki a külföldön munkát vállalók juttatásainak itthoni viszonyokhoz való igazítását? Igaz, ennek megvalósítását még nem sikerült maradéktalanul véghez vinni, de ígérem: hamarosan eljön a perc, amikor mindannyian alamizsnáért könyörögnek majd! Nem hatott a „Gyere haza, Fiatal!” kérő szava, hát megoldjuk máshogy, de mindenképp elérjük, amit akarunk!

Igen, fejleszteni fogjuk az ipart… Azért nem minden szavunk az üres lózunggal egyenértékű… Épülnek, szépülnek az ipari övezetek, gyárak… Leendő igazgatóitok, műszak-vezetőitek nemsokára sikerrel végzik el az extrém BDSM sado-mazo tanfolyamot, készen állva arra, hogy a szart is kihajtsák belőletek! Még WC-re is kártyás biztonsági rendszerrel mehettek majd, milliomod másodperc pontossággal rögzítve azt az unproduktiv időt, melyet még aznap be kell pótolnotok! Vigasztaljon benneteket a tudat, hogy a selejtes termékek gyártása nem, hogy tiltott, de egyenesen kívánt, sőt: jutalmazott tevékenység lesz! Hiszen tudjuk: ami elromolhat, az el is kell romoljon! De minél előbb, hadd költse pénzét a barma olyan dolgokra is, amikre szüksége sincs! Még több Black Friday-t! Még több mikulást a boltokba márciusban! Még több fogyaszthatatlan, már az elkészítésekor lejárt szavatosságú, adalékanyagokkal és külön-külön hatástalan, de megfelelő arányban és mennyiségben elfogyasztott méreganyaggal átitatott „időzített rák-bombát” az élelmiszerekbe! Már ma is sokan hisztek a különböző, általunk támogatottan publikált orvosi drogokban, „ne oltass” mozgalmakban és natur-sekt (vagyis vizelet alapú) italokban, coach-okban és influencer-ekben!

Drága Honfitársaim, Barátaim, Magyarok!

Időm sajnos szűkös, és bár mondandóm végére még koránt sem értem el, mégis véget kell vessek e nyilatkozatnak! Meg kellene köszönnöm Nektek –mert azt mondták: meg kell-, hogy eljöttetek ma, és meghallgattatok! Tudom, hogy helyesen döntötök majd a kihelyezett szavazó urnák mellett!

Végül, de nem utolsó sorban, el szeretném még mondani, hogy:

A büdös kurva anyját annak, aki beadta nekem ezt a kibaszott igazság-szérumot!”

Fizetett politikai hirdetést láthattak…

Részlet(ek), szemelvény(ek)

Címkék

, , ,

Részlet Richard Bach: Minden és mindenki egy c. könyvéből:

Richard Bach - Minden és mindenki EGY

…Az öreg (francia) franciául olvasná őket, egy perzsa meg farsziul. Így kell lennie ennek a megvilágosodással — nem a nyelv számít, csupán az, hogy a gondolatok kapcsolatba kerülhessenek egymással.

“Fény-teremtmények vagytok, olvastuk. Fényből érkeztek, fénybe fogtok távozni, és minden lépéseteket örök létezésetek fénye kíséri. […] Saját választásotok szerint tartózkodtok most egy magatok teremtette világban. Ami szívetek vágya, az válik valóra, és amilyenekké lenni törekedtek, olyanokká lesztek.

Ne féljetek, ne rettentsen benneteket a sötétség, puszta látszat az, sem a gonoszság, csalóka látomás az, sem a halál, üres köpeny az. Csupán ti állítottátok magatok elé mindezeket próbatételekként. Fenőköveknek választottátok őket, általuk élesítitek, edzitek szellemeiteket. Tudnotok kell, hogy mindig és mindenhol veletek van a szeretet valósága, és gyarapodó tudásotokat használva bármelyik pillanatban hatalmatokban áll változtatni a világotokon.”

És így folytatódott, sok száz oldalon át. Döbbenten lapozgattuk, bele-beleolvastunk.

“Formákat teremtő élet vagytok. Kard vagy az évek terhe éppúgy nem okozhatja halálotokat, mintha egy szobából egy másikba mennétek át. Minden egyes szobában újabb mondanivalót tanultok, hogy mondhassátok, minden egyes átjáróban újabb dalt, hogy dalolhassátok.”

A kéziratban semmi rituális szöveg, sehol semmi szertartásrend, sehol egyetlen átok, könyörgés tüzes mennykövekért az ellenség fejére, elpusztításukért, egyetlen katasztrófabeígérés sem a hitetleneknek, sehol egy könyörtelen Attila-isten. Említés sem tétetik templomokról, papokról, rabbikról vagy gyülekezetekről, zsolozsmákról, miseruhákról, megszentelt ünnepekről. Ez az írás szeretettől áthatott belső énünknek szólt, csakis ennek a belső lénynek.

Ha ezek a gondolatok ebben a században elterjednek, gondoltam, és ráébresztik az embereket, hogy felül lehet emelkedni hiteken, felismerik a szeretet hatalmát és nem lesz többé rettegés. Kimaradhat a sötét középkor a történelemből!

Az öregember kinyitotta a szemét, most meglátott bennünket, de félelem nélkül nézett ránk, mintha már végig elolvasta volna a kéziratot. Rám pillantott, aztán a tekintete hosszan elidőzött Leslie-n.

— Én Jean-Paul Le Clerc vagyok — szólalt meg. — Ti meg angyalok.

Meglepetésünkben megnémultunk, az öreg pedig vidáman elnevette magát. — Láttátok a Fényt? — kérdezte.

— Itt az üzenet — nyújtotta feléje a feleségem a kéziratot.

A megvilágosító sugalmazás, igen. — Úgy hajolt meg Leslie előtt, mintha emlékezne rá, mintha legalábbis Leslie biztosan angyal volna. — Aki kész olvasni, megtudja belőle az igazságot, aki megfogadja, életet ad annak. Gyermek voltam, amikor a Fény megígérte, hogy azon a napon, amikor ti megjelentek, megkapom a kéziratot. Megvénültem, mire csakugyan megérkeztetek, és megjött az írás is.

— Meg fogja változtatni a világot — mondtam. Furcsán nézett rám. — Nem.

— De hát azért kaptad őket…

— Próbatételként kaptam — felelte. — Próbatételként?

— Messze földeket bejártam — nézett ránk — , százféle hit írásait tanulmányoztam Kínától a magas északi tájakig. — Huncutul villant a szeme. — És a sok olvasás ellenére megtanultam egyet-mást. Minden vallás fényárban kezdődik. De a fényt csak a szívek őrzik tartósan. Pergamenlapok nem képesek megőrizni.

— De hát itt vannak, a kezedben tartod őket… — mondtam. — Olvasd! Gyönyörű!

— Amit a kezemben tartok, az csupán pergamen — felelte. — Ha ezeket a szavakat a világ tudomására hozod, azok, akik már ismerik a bennük foglalt igazságokat, örömmel és megértéssel fogadják majd. Csakhogy mielőtt útjukra bocsátanánk ezeket a lapokat, nevet kell adnunk nekik. És ez a vesztüket fogja okozni.

— Ha egy szépséges dolognak nevet adunk, ezzel a vesztét okozzuk?

Meglepetten nézett rám. — Nem, dolgokat elnevezni általában nem rejt veszélyeket. De ha ezeknek az eszméknek nevet adunk, ezzel új vallást alapítunk.

— Miért?

Mosolyogva a kezembe nyomta a kéziratot. — Neked adom…? — kérdően pillantott rám.

— Richard.

— Én ezeket a lapokat, amelyeket magától a Szeretet Fényétől kaptam, ezennel neked adom, Richard. Akarod-e te is továbbadni, a világnak, az embereknek, akik vágynak rá, hogy megismerjék, amit e lapok tudatnak, nekik, akik nem részesülhettek a kegyben, hogy itt legyenek, amikor a megvilágosító sugalmazás érkezett? Vagy meg akarod tartani őket egyedül magadnak?

— Természetesen tovább akarom adni őket!

— És milyen nevet fogsz adni az adományodnak?

Vajon hová akar kilyukadni, csodálkoztam. — Fontos ez?

— Ha te nem adsz neki nevet, majd adnak mások. Úgy fogják hívni: Richard könyve.

— Értem. Jó. Elnevezhetem bárminek…, mondjuk, Lapoknak. — És gondozni is fogod majd a Lapokat? Vagy elnézed, hogy mások szerkesztgessék, amit nem értenek, megváltoztassák, kihagyják belőle, ami nem tetszik?

— Dehogy! Egyetlen szót sem szabad megváltoztatni! Hiszen a Fénytől valók! Semmi változtatás nem lesz!

— Biztos vagy benne? Egy-két sort se fognak megváltoztatni, ha alapos ok van rá? „Ezt így nem fogják megérteni”, „Ezzel megsérthetünk valakit”, „Az üzenet nem világos”?

— Nincs változtatás!

Kérdően felhúzta a szemöldökét. — És ugyan ki vagy te, hogy ennek érvényt is szerezhess?

— Itt voltam, amikor az üzenet érkezett — vágtam rá. — A saját szememmel láttam, ahogy a kézirat megjelent!

— Szóval — mondta lassan — te lettél A Lapok őrizője?

— Nem feltétlenül kell nekem lennem. Ha megígéri, hogy nem változtat az üzeneten, akárki is lehet.

— De valakiből csak lesz A Lapok őrizője?

— Lehet. Gondolom, igen.

— És ezzel létrejött a laphívők rendje. Mindazok, akik az életük árán is meg akarnak óvni egy gondolatrendszert, óhatatlanul a rend tagjává lesznek. Csakhogy minden új rend, minden új szervezet változás. Változás, mely világunk eddigi rendjének végét jelenti.

— A Lapokon semmi nincs, ami bárkit vagy bármit fenyegetne — mondtam. — Szeretetet hirdetnek meg szabadságot.

— A szeretet meg a szabadság a félelem meg az elnyomás végét jelenti.

— Hát persze — vágtam rá ingerülten. Mire akar ez a vénember kilyukadni? És Lesbe miért nem szól egy szót sem? Ő nem úgy látná, hogy ez…

— Akik hasznot húznak a félelemből meg az elnyomásból — mondta Le Clerc gondolod, ők is örülnek majd a Lapoknak?

— Azt nem hiszem, de csak nem hagyhatjuk, hogy ez a… Fény… kárba vesszen?

— Ígéred, hogy óvni fogod a Fényt? — kérdezte az öreg. — Természetesen!

— És a többi laphívő, a barátaid, ők is óvni fogják?

— Igen.

— És ha a félelem és az elnyomatás haszonélvezői meggyőzik királyt, hogy országa vesztére törtök, ha megrohanják a házatokat, ha karddal rontanak rátok, akkor hogyan fogjátok megvédeni a Lapokat?

— Elmenekülök előlük! Megmentem a Lapokat!

— És ha üldöznek, elfognak, sarokba szorítanak?

— Ha harcolnom kell értük, hát harcolni fogok — fogadkoztam nekihevülten. — Létezik fontosabb is az életnél. Vannak eszmék, amelyekért érdemes akár meghalni is.

Az öregember nagyot sóhajtott. — És így kezdődik majd a Nagy Lapvédő Háború — mondta szomorúan. — Vértek és kardok, pajzsok és lobogók, paripák és gyújtogatás, vértől csatakos utcák. A háború hosszú lesz és pusztító. Lelkes hívők ezrei fognak csatlakozni hozzátok, mit ezrek, tízezrek! Harcra készek, erősek, merészek. Ám a Lapok eszméin felbőszül minden uralkodó, aki megfélemlítés és szellemi sötétség által tartja fenn a hatalmát. Tízezrek támadnak majd rátok.

Végre derengeni kezdett, mit is akar mondani nekem Le Clerc.

— Hogy megismerjenek benneteket — folytatta — , és ti is felismerhessétek egymást, szükségetek lesz egy jelképre. Mit fogtok jelképül választani? Mi leng majd a lobogótokon?

Nőtt bennem az aggodalom, de még nem adtam fel.

— A Fény jelét — vágtam rá. — A láng.

— És így leend — mondta, mintha egy még megíratlan történelemkönyvből olvasna fel hangosan — , hogy Frankhon földjén összecsap A Láng Jele A Kereszt Jelével, és a Láng kerekedik felül, dicső győzelmet arat, és a Kereszt városaiból néhányat porrá éget. Hanem azután a Kereszt szövetkezik a Félholddal; és egyesült seregeik özönölnek délről és keletről és északról is, százezer állig felfegyverzett harcos tör rátok, nyolcvanezretekre.

Álljon meg a menet, akartam közbeszólni. Már tudtam, mi következik.

— És a Kereszt minden egyes meggyilkolt katonájáért és a Félhold minden egyes lemészárolt harcosáért, akiket a nagyszerű ajándék védelmében megöltetek, száz ember gyűlöl meg benneteket. Apjuk, anyjuk, feleségük, lányaik, fiaik és barátaik, mind gyűlölni fogják a lapvédőket és a nyomorult Lapokat, hiszen szeretteiknek meg kellett halniuk miattuk, és minden lapvédő gyűlölni fog minden keresztényt meg minden átkozott Keresztet, minden mohamedánt meg minden átkozott Félholdat, mivel azok meg az ő szeretteik pusztulásának okozói.

— Nem! — kiáltottam. Igaz volt minden szava.

— És a Nagy Háború idején oltárok épülnek, katedrálisok égre-törő tornyai emelkednek majd a Lapok tiszteletére. Akik fejlődésre, a megismeréssel járó megértésre vágytak, azon veszik majd észre magukat, hogy újabb babonaságok, újabb tiltások kötik gúzsba szellemüket: harangok és jelképek, előírásos mozdulatok és kántálás, szertartások, imák, ornátusok, tömjénfüst meg perselyekbe hullajtott aranypénzek. Arany, még pompásabb templomokra, arany a kardokra, a nem hívőket megtéríteni, a lelküket megmenteni.

— És arra is kell majd arany, Lapok első őrizője, hogy ha meghalsz, megformálják belőle a képmásaidat. Hatalmas szobrokat, óriási freskókat, festményeket kell alkotni, hogy a halhatatlan művészet őrizze e magasztos pillanat emlékét. Nézd csak, mit szőttek csodás kárpitba: ez itt a Fény, ott vannak a Lapok, amott az égen kapu nyílik a Paradicsomba. Íme, itt térdel csillogó vértezetében Richard lovag, a Nagy; itt áll a Bölcsesség bájos Angyala, kezében a Megszentelt Lapok; és itt van a vén Le Clerc is, itt a hegyekben, pislákoló tüzecskéjénél, a csodás látomás szerény szemtanúja.

Nem! gondoltam. Lehetetlen!

Csakhogy nem lehetetlen volt, hanem elkerülhetetlen.

— Ha ezeket a lapokat a világ tudomására hozod, újabb hatalmas vallás támad, újabb papság, újabb Mi és újabb Ők, újabb gyilkos ellentét. Mához száz évre milliónyi áldozata lesz e szavaknak, amelyeket most a kezünkben tartunk; mához ezer évre sokszor tízmilliónyi. És mindez ezek miatt a lapok miatt.

Az öregember hangjában nem csengett keserűség, sem cinizmust, sem elkeseredést nem lehetett benne felfedezni. Okulva azon, amit egy hosszú létidő során tanult, Jean-Paul Le Clerc bölcs nyugalommal egyszerűen tudomásul vette a tényeket.

Leslie megborzongott.

— Tegyem rád a zekémet? — kérdeztem.

— Nem, Vukki, köszönöm — mondta. — Nem a hidegtől van.

— Nem, nem a hidegtől — bólintott Le Clerc. Lehajolt a tűzhöz, felvett egy üszkös gallyat és az aranyszín lapokhoz érintette. — Mindjárt megmelegszel.

— Ne! — elrántottam a lapokat. — Elégetnéd az igazságot?

— Az igazságot nem lehet elégetni. Bárki, aki keresi, mindig fellelheti — felelte az öregember. — Csak ezeket a lapokat lehet elégetni. Rajtatok Ml, választhattok. Akarjátok, hogy a laphit legyen a következő vallás a világon? — Elmosolyodott. — Ti lehetnétek az új egyház első szentjei…

Leslie-re néztem, a bennem támadt rémületet láttam az ő szemében is.

Kivette az öreg kezéből az izzó fadarabot, és a kézirat sarkaihoz érintette. A gally parazsa hirtelen vakító fehér nap-virággá nyílt, elejtettük a kéziratot, lángolva hullt a földre. Pár pillanatig égett még, aztán hamuvá szürkült.

Az öregember megkönnyebbülten sóhajtott fel. — Áldott nap ez a mai! Milyen ritkán is adódik alkalom, hogy megmentsük a világot egy új vallástól!

Aztán reménykedő mosollyal a feleségemre nézett. — Most megmentettük, ugye?

Leslie visszamosolygott rá. — Megmentettük, Jean-Paul Le Clerc. Egyetlen hang nincs a történelemben a laphívőkről vagy a háborújukról.

Búcsúzóul hosszan egymás szemébe néztek, a mindent kételkedve fogadó öregember meg a kétkedésre hajló asszony. Aztán Le Clerc kicsit meghajolt felénk, megfordult, elindult fel, az alkony árnyaiba burkolózó hegynek, és eltűnt a szemünk elől.

A fejemben még izzottak a lapok, hamvadtak az ihletett, nagyszerű gondolatok.

— De hát akiknek szükségük volna a lapok mondanivalójára — mondtam Leslie-nek — , azok… mi hogyan fogjuk megtanulni, ami rájuk volt írva?

— Igaza volt — az öreg után bámult, amíg még egyáltalán sejthette az alakját — , aki keresi az igazságot és a fényt, az megtalálja magának.

— Nem olyan biztos. Van úgy, hogy tanításra szorulunk.

Ránk sötétedett. Leslie felém fordult. — Próbáld csak meg, amit mondok. Képzeld el, hogy valóban, nagyon erősen, a lelked legmélyéről tör fel a vágy megtudni, ki vagy, honnan jöttél, és miért vagy itt. Képzeld el, hogy addig nem fogsz nyugodni, amíg mindezt meg nem tudod.

Beleegyezően bólintottam. Elképzeltem magam, amint kőkeményen elhatározom: megállás nélkül tanulni, kutatni fogok, könyvtárakat bújok, előadásokat, szemináriumokat hallgatok, naplót vezetek a feltevéseimről és a következtetéseimről, leírom minden ötletemet, hegycsúcsokon fogok meditálni, a végére járok álmok és véletlenek sugalmazásainak, ki fogok faggatni vadidegeneket — mindent el fogok követni, amit az olyan ember tesz, akinek az, amit meg akar tanulni, amit tudni akar, mindennél fontosabb. — Oké, megvan.

— És most el tudod képzelni, hogy nem jössz rá?

Hűha, gondoltam. Hogy ez a nő miket képes megláttatni velem! Válaszképpen mély bókot csaptam Leslie előtt: — Lady Le Clerc, a Bölcsesség hercegnője!

Ő is bókolt egyet, lassan, méltóságteljesen a sötétben: — Lord Richard, a Láng hercege!

Álltunk a tiszta, éjszakai hegyi levegőben, némán, egymás mellett. Magamhoz húztam Leslie-t, átöleltem. A csillagok már nem a fejünk fölött, körülöttünk szikráztak. Eggyé váltunk velük, Le Clerc-kel, a lapokkal és a róluk áradó szeretettel, Pye-jal meg Tinkkel meg Atkinnel meg Attilával, eggyé lettünk mindennel, ami van, ami valaha is volt vagy lesz. Mert minden és mindenki: Egy.

Helyes-sírás

Címkék

Belefutottam és belekapcsolódtam egy „újabb” témába, mely engem ugyanúgy régóta foglalkoztat, mint a tegnap szavakba szőtt gondolatsor, és ma is ugyanúgy létjogosultsága van a kérdésnek, mint mindig, ha nem mindennél jobban…

Ez pedig édes anyanyelvünk sárba tiprása olyan emberek által (is), kik magukat annyira magyarnak tartják, hogy –ahogy egyik kedvenc humoristám (Bödőcs Tibor) is megfogalmazta- „otthon még a gyerekkel is rovásírásos betűtésztát etetnek”. Helyesírási hibák tömkelege jelenik meg szinte mindenhol, legyen az akár egy hozzászólás, akár egy hosszabb lélegzetvételű írás, és ha valaki netán megjegyzi, ne adj’ Isten ki is javítja azt, azonnal a torkának ugranak: „mit tudálékoskodik itt”? Itt sajnos összefüggést vélek felfedezni előző írásom témájával, de az összefüggéseket máshol is megtalálhatja, aki figyelmesen keresi.

20190809 - 3 betű

Anno, mikor Németországba vitt jó sorsom, kaján vigyorral arcunkon figyeltük Vietnamból származó munkatársaink, ahogy egymás közt beszéltek saját anyanyelvükön. Vigyorunk fő tárgya az volt, ahogy a nyelvükben nem szereplő (nem létező) szavakat németül fűzték bele mondataikba. Ez teljesen természetes volt, hiszen valahogy ki kellett fejezzék magukat, nyelvi nehézségeik ellenére is.

Ilyen nehézségeink nekünk, magyaroknak vajmi kevés van… Ezért zavar, hogy elidegenesedik nyelvünk: televízióban, internetes videókban is egyre több olyan angol szó tűnik fel -pl. Coach, Influencer, Innováció (hogy csak párat említsek)-, melynek anyanyelvünkön is létezik megfelelője, de egyszerűen lusták azt megkeresni és használni. Vagy azt hiszik menőbben hangzik, ha idegen szavakkal tűzik tele mondandójuk?

Számomra ez siralmas, és hiteltelenné teszi magát az előadót.

Hol vannak már a régi szójátékok, és ha vannak, van-e még, ki érti is őket? Például, ha leírom: „Kar a karé, láb a lábé, láb a karé, karalábé”, vajon van-e ki emlékszik még: miről is szól e kis versike?

Helyesen írni egyet jelent a könnyebb, gyorsabb megértéssel, ahol az olvasónak nem kell plusz energiát ölni abba, hogy megértse és értelmezze írásba foglalt mondandónk, felfogja annak értelmét vagy hasznosítani tudja a benne szereplő információkat.

 

 

PC (de)generáció

Címkék

Sajnálom… Próbáltam, de nem tudok elmenni a jelenség mellett én sem, nem bírom tovább szó nélkül hagyni azt a folyamatot, mely ugyan mára már nem újdonság, de már látni hosszú távú következményeit… És a jövőkép (melyet kialakulni látok) nem hogy megnyugtatna, de félelemmel és szomorúsággal tölt el.

Már az én generációm is arra igyekeztek nevelni, hogy legyünk megértőbbek a nálunk „gyengébbekkel” szemben, kerüljük a másik verbális vagy fizikai eltiprását, ne tegyünk nevetségessé senkit mások előtt… És talán… Mit talán… Tutira része ez is annak, hogy ott tart(unk), ahol épp tartunk: minden igyekezet ellenére is kihalóban van az egymás iránti tisztelet, de az egyén(i) tökéletesség látszatának fontossága mindennél fontosabbá vált.

Mire gondolok? Kanyarodjunk kicsit visszább, pár évvel előbbre…

Egy időben folyamatosan láthatóak voltak a(z): „Állapotom: Mindenki bekaphatja, akinek nem vagyok elég jó”-féle megosztások és ennek különböző megfogalmazású variánsai, melyekkel gyakran együtt járt a „Légy önmagad, a többiekből már úgyis sok van” és a többi ego-hizlaló, öntömjénező (ál)-„tan”. Ma már nem találkozom ezekkel, de talán annak is köszönhető ez, hogy megszüntettem ezek megosztóinak követését azon a bizonyos közösségi oldalon.

E tökéletesség hajkurászásának egy újabb mérföldköve a PC -vagyis a politikai korrektség-, tehát olyan megnyilvánulások, melyek megfogalmazásakor arra kell(!) törekedni, hogy semmilyen népcsoportot ne sértsünk meg vele: politikai-, vallási-, nemi hovatartozástól függetlenül. Mára annyira eldurvult mindez, hogy e korrektség nevében tolnak le torkunkon mindent, amivel normál esetben nem foglalkoznánk, mert nem érdekel minket a téma, vagy mert létezése nem zavar minket. Példák sokaságát lehetne itt felsorolni, ezért ezt most nem teszem. Akit érdekel, nézzen utána pl. a Negro és a Cigánypecsenye kulcsszavaknak Google barátunk segítségével.

Hová fajult mára mindez?

  • Azonnali, de minél gyorsabb sikerek elérését várjuk, még ha nem egészen megérdemelten is;
  • Érmet, emlékplakettet kell osztogatni, akkor is, ha dobogós helyet nem ért el a versenyző;
  • Kérdőre kell vonni tanárt, oktatót, edzőt, amiért nem úgy ítéli meg csemeténk teljesítményét, ahogy azt elvárjuk;
  • Ha gyermekünk egy tantárgyból (matematika, helyesírás) gyengébben teljesít, nem erősítjük azt, nem gyakorlunk vele kicsit többet, hiszen van erre orvosi igazolás;
  • És ha mindez nem segít, átvinni gyermekünk oda, ahol ezeket az „elismeréseket” érdemtelenül is megkapja.

Ezzel épp azt érjük el, ami ellen egy előszeretettel megosztott képpel „szokás” tiltakozni:

20190808 - Egyen-lő

…és épp maguk a szülők teszik ugyanezt a szeretet és a „mindent megadok/megengedek gyermekemnek” nevében.

Ha már szóba került a közösségi oldal, ugyanott láttam a „Megengedő szülők valódi szörnygenerációkat hoznak létre” c. cikket is, melynek már a címével is egyetértek…

Mert:

Hogyan akarjuk akár csak tanulásra ösztönözni gyermekeink, hogy minimum életképesek maradjanak a nagybetű életbe lépés után, ha nem azzal, hogy megtanítjuk küzdeni őket céljaik eléréséért?

Milyen példát kap az a gyerek, aki nem tanulja meg elfogadni azt, hogy bizony vannak, kik egy picivel többet „tesznek le az asztalra”, mint ők? És hogy ez a pici épp arra volt elegendő, hogy leszorítsa őket a dobogóról?

Hol van itt a becsülettel, emelt fővel vesztés fogalma, és mi fog arra ösztönözni bárkit is, hogy tovább fejlessze tudását az adott tárgyban, hogy kitartása és szorgalma meghozhassa végre eredményét?

Síró, picsogó, most még a szüleitől függő, de később másra támaszkodó (de)generáció kitenyésztése folyik, ma már nyíltan irányított formában a világ minden országában. Békésen legelésző birkák tömege nő így fel, kikben motiváció hiánya sincs már meg –hiszen mindent tálcán kaptak eddigi életükben-, akiket majd néhány diktatórikus hajlamú vezető terelget majd saját érdekeinek megfelelő irányba.

Valóban ezt akarjuk? Vagy elviseljük néha, hogy gyermekünk „csúnyán” néz ránk, hisztizik, de megtanulja az ok-okozati összefüggéseket és tenni, küzdeni hajlandó álmaiért?

A béke

Címkék

,

20190614 - kundaini-guide-homepage

A folyamatos mostban felmerült egy nagyon jó kérdés, melyre kapásból válaszolni és azt pár szóban elmondani nem lehet, nem vagyok képes:

“…volt, vagy van-e olyan helyed, ahol békét érzel?”

Míg a válaszon gondolkodtam, keresve azt a helyet, ami számomra jelenti a teljes békét, bevillant egy rég készített, Barangoló című videóm képsora és az aláfestő zene dallama:

Már nem is tudom, hol van, hol volt az a hely, amit a béke szigetének hívhatok… Talán a fenti videó helyszíneinek egyikén, vagy aznapi barangolásom végtelennek tetsző pillanatai alatt ivódott belém az a béke, amit azóta is hordozok magamban… Így maga a helyszín… Maguk a helyszínek összemosódnak… És már csak az számít, amit abban a pillanatban átéltem és amit most is érzek.

Bár békém jó ideig csendben elvolt bennem, mostanra eljutottam oda, hogy elő tudom már hívni magamból. Rezgésem szintje meginoghat még ugyan -és olykor inog is-, de vészesen csökkenni nem tud már.

…és ezzel -hogy nem csökken a depresszió szintjéig-, együtt érkezett az is, hogy nincsenek extázisba hajló örömkitöréseim sem, hogy aztán még mélyebbre zuhanjon hangulatom, így igyekezve fenntartani az egyensúlyt.

Folyamatos a pulzálás, állandó az amplitúdó, mely némelyeket talán irritál, másokat öntudatlanul is vonz… De mindenkit megérint.

20190614 - 3ef58334a46469b67197dfc6b3dd3632

A kezdet (2. felvonás)

Címkék

20110924 - diogenes-statue-sinop-enhanced“Diogenész gyakran keresett „embert” ami számára az eredeti, az Isten által teremtett pillanatnyi formát jelentette. Ilyet persze sohasem talált. A célja mégis az lett volna, hogy felhívja rá az emberek figyelmét, mennyire távol kerültek önmaguktól, azaz, kezdik elveszíteni a pozitív értelembe vett emberségüket. Ezért járkált fényes nappal az utcán lámpával, embereket keresve. Ha ma élne, valószínűleg reflektorfénnyel pásztázná a várost, fényes délutánokon.”

Engedtessék meg nekem, hogy saját(nak hitt) gondolatokkal fűszerezzem meg ezt a szösszenetet! Diogenész őrült volt, egy kötözni való bolond! Így néztek rá kortársai, s a ma emberei közül is, sokan. Mert a mai kor embere (is) már csak ilyen.

Emlékszem, mikor első, botladozó lépéseim tettem az úton, amit járok… Naivan azt hittem, amit én látok, más is látja, amit én gondolok, abban más is, ki közel áll hozzám, megtalálja azt, ami megfogja őt, s egy darabon együtt járhatjuk tovább az utat. Akkoriban kezdett begyűrűzni kis hazánkba az ezotéria fogalma, akkoriban ment a televízióban a Nulladik típusú találkozások c. műsor. Igaz a késő esti órákban volt csak műsorra tűzve, de megérte ébren maradni érte.

No de… Nagy igyekezetemben, hogy a kapott „tanokat” tovább adhassam, nem vettem észre, illetve csak későn (s ez eléggé fájt), hogyan maradnak el mellőlem a haverok, barátnak hitt emberek, s emlékszem a szemekben villódzó „Miről beszél ez” kérdésre… Viszont kialakult közben valami, ami nemhogy haveri viszonyon, de barátságon is túlnyúló „kapcsolathoz” vezetett. Ez utóbbi nemhogy nem fáj, de mérhetetlen örömmel tölt el még akkor is, ha ezzel az „illetővel” már hosszabb ideje nem találkoztam össze a fizikai síkon. Mérhetetlen örömmel, mert tudom, hogy bár e sorokat talán soha el sem olvassa, mégis eljut hozzá.

Tompa László versben fogalmazza meg ugyanezt a problémát, úgy 2500 évvel később:

DIOGENÉSZ LÁMPÁJÁVAL

Mondják, hogy dél van. Órámon is öt perc
Híja csupán, s a tornyok felriadnak
A delet zúgva. Csak azt nem tudom, hogy
Mi okozhatja (megvakult az ablak,
Vagy futó vakság éppen engemet ver?),
Hogy úgy nem jár most az utcánkon ember?

Vagy lehet füst, köd sűrít künn sötétet
– Önzés, gőg füstje, rosszaság ködárja -,
Ez árad át most gát nélkül a földön,
Magát minden kis ízünkig bevájva,
Ebben fuldoklik, elborítva szennyel,
Már-már magát sem ismerve az ember.

Igen, ez, ez, vagy lehet: ez sem – én már
Nem is tudom, a hibát hol keressem?
A tanításban, amely egykor úgy szólt,
Hogy embert ember testvérként szeressen?
Értse meg egymást, bölcsen, türelemmel –
Csak így lesz méltó nevéhez, hogy: ember?!

S mennyit bűvöltek több ily szóval is még!
Jellem – tudás – – ám ezekről ki szól ma?
Ha el is leng künn egy-egy emberárnyék:
Öntelt sivárság sötétlik le róla,
S a tudat, hogy csak fent fog, fent köröm nyer
Küzdelmet bárhol – – Ez-e hát az ember?!

S valami meglök, hogy menjek ki, s utcák
Során, miközben a dél szava kondul,
Lámpával, égő szívemmel bolyongva,
Fürkésszek végig mindenkit bolondul,

S dadogjam egyre, dühös szerelemmel:
Embert keresek – hol vagy, ember – Ember?!

1939

 

Üzenet #7

Címkék

20190403 - pp1-cropMi vagyunk a világ. Az „egy” világ. „Én” világom, „Te” világod, „ők” világa: nincs olyan. Ettől vagyunk mi „egy”. Ők mi vagyunk, Te én vagy, én Te vagyok.

Elfelejtjük, elfelejtetik velünk, kik vagyunk és honnan jöttünk. Ezek a kemikáliák, adalékanyagok, amiket elfogyasztunk… Oly annyira bele vannak már mindenbe építve, hogy sokan végigalusszák az életüket, nem épül bele semmi a programjukba…

…vállalt feladatuk ezért sem tudják teljesíteni. Újra és újra testbe születnek, ugyanazzal a küldetéssel.

Ez lesz a szellemi világ, vagy ha úgy tetszik: Isten perpetuum mobile-je (örökmozgója)…

…mert megrekedt lelkekkel Ő sem teljesedhet tovább.

Itt marad a lélek időbe és térbe fagyva.

Csak ruhát vált.

Más testet ölt.

Azok a kevesek pedig, akik mégis megtalálják a fejlődés útját, vissza-visszatérnek, hogy segítsék a megrekedteket.

Hogy sikerül-e…

…hamarosan kiderül.

 

„Hülyeség” – gondolhatod… És igazad van.

„Nagyon is komoly dolog” – mondom én erre… És igazam van.

…de mint már oly sokszor elhangzott (talán én is megfogalmaztam már itt-ott):

 

A Te igazad nem az én igazam, az én igazam sosem lesz a Te igazad.

 

 

Köl(l)tészet napjára

Címkék

,

20190411 - let-go-04-e1514756842508-200x150@2x

 

1.

Két rózsaszál hintázik lágyan a langyos lenge szélben,

Szirmaikra gyöngyöket varr a hajnali harmat.

Elült a vihar, már eső sem szitál, csupán illata terjeng még a légben…

 

Az erdő szunnyad még, egy hangot sem hallat.

Kanyargós ösvény visz befelé, a sűrűbe, ki megindul rajt, ne várja:

nem siet senki elébe…

 

Igen… Voltak, kik megtették már az utat.

Nem… Nem várnak, hisz’ nem is tudják, hogy vagy…

De örömmel üdvözölnek majd, mint testvért ölelnek át….

S köztük Téged sem érdekel többé, ki milyennek lát,

Nem találnak, mert nem keresnek benned hibát.

 

2.

Fehér papír az írott sorok közt…

A szavakban megbújó ölelés…

Hangvilla a kotta hangyabolyában…

A zenében élő emlékezés…

A fák néma tanúsága…

A víz színén elnyúlt lebegés…

A hópihék felhőtánca…

Csak a csend… és a merengés.

Az út önmagamhoz

Címkék

Lapozgatom a különböző(?) cikkek megosztásait, s méla görgetéseim közt olykor-olykor újabb és újabb értékek bukkannak fel, mint apró tűk a szénakazalból. Lehet, hogy egy vicces képecske, vagy egy hosszabb-rövidebb írás az, mely magával ragad, és pixelei vagy sorai közt találok valamit -vagy rámtalál valami-, ami újra felhívja magára figyelmem, gondolkodóba ejt, vagy tanítani kezd.

…bár mindannyian tanulunk és tanítunk is egyben, jogos az a nézet, hogy a több olvasó több olyan lelket jelent, aki hasonló tapasztalattal olvas engem, mint amilyennel megformálódtak e sorok…

Mennyiszer előfordult már, hogy egy leírt gondolatunk többszöri (vissza)olvasásra „esett” csak le, akár önmagunk számára is… És legtöbbször úgy, hogy az már nem a mi „szánkból” hangzott el, akkor már nem mi írtuk újra le, csak valaki megtalálta a közös tudatban, majd hasonló “köntösbe” belefogalmazva osztotta meg.

Hogy van-e értelme a többszöri megtapasztalásnak? Valamennyi értelme kell legyen. Mint ahogy az első időkben felkapta az ember a fejét olyasmit olvasva, hogy „fantasztikus”, „döbbenetes”, „káprázatos”… Ma már tudjuk, hogy semmi sem az, s tekerünk szépen tovább a hírfalon, ill. haladunk tovább az úton, immár az ilyen hátráltató tényezőkbe, figyelem-energia eltérítő próbálkozásokba nem beleragadva. Nincs már olyan tízes lista, amihez hasonlítgatni kezdenénk önmagunk, vagy másokat. Nem kell, mert nincs szükségünk rá, hogy különböző alkalmazások mondják meg nekünk, kik vagyunk.

Néha úgy érzem, ez a bolygó csupán pihenőhely…

…és mint olyan, az lenne a legjobb, hogy kényelmesen hátradőlve, kívülről figyeljük tovább mindazt, ami eddig magába tudott szippantani minket, sokszor akár annak árán is, hogy belső békénk látta kárát… Mégis (és hála érte minden Teremtőnek) újra és újra útra kelünk, mintha attól tartanánk, hogy elnyel minket a kényelemből és megszokásból formálódott ingovány.

Persze, különböző (és mégis hasonló) utakon járunk, más és más tapasztalatokkal, élményekkel megpakolva értünk ide, ebbe a találkozópontba, mégis… Az eddigi megélések szülte véleményünk itt és most akár megegyező is lehet.

Kérdéseinkre rengeteg úton-módon választ találhatunk, csak a belénk érdekeket formálóktól kapjuk azt, hogy: „majd ha elég erős leszel, hogy elviseld a válasz súlyát… No majd, akkor…“ És mivel minden választ kívülről várunk, sajnos hajlamosak vagyunk kitérni az önmagunk által a saját szemeink elé tárt igazságok elől. Ilyen igazságokat fogalmaz meg „egyszerű“ és nagyon is érthető módon az a film (is), melyet hosszú idő eltelte után most újra elém sodort életem, és melynek címe:

20190410 - covers_250415

Tudom, sokan látták már e filmet –most hívom fel a figyelmet arra, hogy nem egy könnyed, vasárnap délutáni moziélményt nyújtó alkotás-, sokak számára olybá tűnhet, visszafelé tekintgetek vele a már megtett utamra, esetleg visszalépni szándékozok egy korábbi, már magam mögött állomásra. Többen viszont tudják már –mert megtapasztalták, megélték-, hogy a fejlődés spirálján ismétlődve utunkba kerülő „láttam már“, „ismerem már“ jellegű üzenetek több dologra is lehetőséget nyújtanak. Többek közt arra –hogy megint önmagamból (honnan máshonnan) induljak ki-, hogy mélyen magamba nézve felmérhessem, történt-e bármiféle változás, fejlődés bennem az előző találkozás óta eltelt „időben“; vagy most megint ugyanazzal a kitörő „heuréka“ élménnyel fogadom-e a benne elhangzó gondolatokat, mint akkor?

20190410 - kerdes2-700x329Benned –ha megengeded nekem, hogy tegezzelek-, kedves olvasó, melyik élmény dominál? Akármelyik is legyen, tudd, hogy senkitől sem vagy lemaradva, és senkivel szemben sem tettél szert előnyre. Pontosan ott vagy, ahol lenned kell, ahol lenni akarsz.

„Már megint? – kérdezheted… – „Megint az ismert ezoterikus duma? Kell? Miért kell? Ki szerint kell? Lenni akarok? Ebben tévedsz! Utálom a helyzetem, nem akarok itt lenni!“

Hidd el nekem, kérlek, tudom. Bennem is, és sokakban megfogalmazódott még ez a gondolat, ugyanilyen szilaj düh fogott el, mikor először olvastam hasonló sorokat… Igen, vállalom, mert szépítésre és megmagyarázásra sem érdemes semmi (védelemre meg aztán végképp nem), és azt a hibát sem követhetjük el, hogy leragadjunk ennél a kérdésnél.

Megyünk tovább, magunkkal visszük kérdéseink, és mire megtaláljuk a választ, tudjuk majd, hogy vajon miért is „kellett”, miért „volt jó”.

…és akkor majd jogunkban áll eldönteni, szükségünk van-e arra a válaszra.

20190410 - temet-nosce_1

Nemet Nosce