Madarat tolláról, embert barátjáról – tartja egy régi magyar közmondás… Minősítés, de ki minősít ilyenkor, s mi alapján? Mert ha a barátom egy másik barátja nekem nem barátom, akkor az a barát az én barátom minősíti, s ezzel barátom is leminősít engem?

Vagy barátom személye befolyásolja a mindkettőnkről alkotott képet? Vagy az én személyem megítélése módosítja a róluk másokban alkotott képet? Vagy Most (akkor) mi (is) van?!

„Milyen barát az ilyen?” – hallhatjuk egy-egy monológ végén a degradáló kérdést… „S ezek után még barátodnak nevezed?” – folytatja a befolyásoló/~ni szándékozó személy. És nem érti. Nem érti, miért nem csökken szememben barátom értéke, miért nem fakul meg bennem a róla alkotott kép…

…s eszembe jutott egy, a Facebook-on is sokszor megosztott gondolat, melyet most nem tudok, s nem is akarok szó szerint idézni:

„A barátság az, mikor egy másik ember ismeri minden hibád, s mégis szeret Téged.”

Ma valahogy olyan érzésem van, mintha minden szó önálló életre kelne, s önnön értelmét keresné… A barátságon morfondírozva indítottam soraim, s mostanra már a „hiba” fogalmán rugózok… J

Mit jelent az, hogy „hiba”? A hiba kinek szemében hiba? Barátom szemében biztosan nem, s az enyémben sem, ha egyszer el tudjuk fogadni, s értékelni, becsülni bírjuk egymást…

Csapongok. Mintha minden egyszerre lenne jelen. Barátság, hibák, szeretet, köszönöm!

S a fő kérdés bennem, melyre csakis én tudhatom a választ:

„Miféle barát vagyok én?”