• Névjegy

Amon Ra

~ Gondolatok, dallamok, üzenetek

Amon Ra

Tag Archives: Gondolat

PC (de)generáció

08 csütörtök aug 2019

Posted by Amon Ra in Morfondír

≈ 2 hozzászólás

Címkék

Gondolat

Sajnálom… Próbáltam, de nem tudok elmenni a jelenség mellett én sem, nem bírom tovább szó nélkül hagyni azt a folyamatot, mely ugyan mára már nem újdonság, de már látni hosszú távú következményeit… És a jövőkép (melyet kialakulni látok) nem hogy megnyugtatna, de félelemmel és szomorúsággal tölt el.

Már az én generációm is arra igyekeztek nevelni, hogy legyünk megértőbbek a nálunk „gyengébbekkel” szemben, kerüljük a másik verbális vagy fizikai eltiprását, ne tegyünk nevetségessé senkit mások előtt… És talán… Mit talán… Tutira része ez is annak, hogy ott tart(unk), ahol épp tartunk: minden igyekezet ellenére is kihalóban van az egymás iránti tisztelet, de az egyén(i) tökéletesség látszatának fontossága mindennél fontosabbá vált.

Mire gondolok? Kanyarodjunk kicsit visszább, pár évvel előbbre…

Egy időben folyamatosan láthatóak voltak a(z): „Állapotom: Mindenki bekaphatja, akinek nem vagyok elég jó”-féle megosztások és ennek különböző megfogalmazású variánsai, melyekkel gyakran együtt járt a „Légy önmagad, a többiekből már úgyis sok van” és a többi ego-hizlaló, öntömjénező (ál)-„tan”. Ma már nem találkozom ezekkel, de talán annak is köszönhető ez, hogy megszüntettem ezek megosztóinak követését azon a bizonyos közösségi oldalon.

E tökéletesség hajkurászásának egy újabb mérföldköve a PC -vagyis a politikai korrektség-, tehát olyan megnyilvánulások, melyek megfogalmazásakor arra kell(!) törekedni, hogy semmilyen népcsoportot ne sértsünk meg vele: politikai-, vallási-, nemi hovatartozástól függetlenül. Mára annyira eldurvult mindez, hogy e korrektség nevében tolnak le torkunkon mindent, amivel normál esetben nem foglalkoznánk, mert nem érdekel minket a téma, vagy mert létezése nem zavar minket. Példák sokaságát lehetne itt felsorolni, ezért ezt most nem teszem. Akit érdekel, nézzen utána pl. a Negro és a Cigánypecsenye kulcsszavaknak Google barátunk segítségével.

Hová fajult mára mindez?

  • Azonnali, de minél gyorsabb sikerek elérését várjuk, még ha nem egészen megérdemelten is;
  • Érmet, emlékplakettet kell osztogatni, akkor is, ha dobogós helyet nem ért el a versenyző;
  • Kérdőre kell vonni tanárt, oktatót, edzőt, amiért nem úgy ítéli meg csemeténk teljesítményét, ahogy azt elvárjuk;
  • Ha gyermekünk egy tantárgyból (matematika, helyesírás) gyengébben teljesít, nem erősítjük azt, nem gyakorlunk vele kicsit többet, hiszen van erre orvosi igazolás;
  • És ha mindez nem segít, átvinni gyermekünk oda, ahol ezeket az „elismeréseket” érdemtelenül is megkapja.

Ezzel épp azt érjük el, ami ellen egy előszeretettel megosztott képpel „szokás” tiltakozni:

20190808 - Egyen-lő

…és épp maguk a szülők teszik ugyanezt a szeretet és a „mindent megadok/megengedek gyermekemnek” nevében.

Ha már szóba került a közösségi oldal, ugyanott láttam a „Megengedő szülők valódi szörnygenerációkat hoznak létre” c. cikket is, melynek már a címével is egyetértek…

Mert:

Hogyan akarjuk akár csak tanulásra ösztönözni gyermekeink, hogy minimum életképesek maradjanak a nagybetű életbe lépés után, ha nem azzal, hogy megtanítjuk küzdeni őket céljaik eléréséért?

Milyen példát kap az a gyerek, aki nem tanulja meg elfogadni azt, hogy bizony vannak, kik egy picivel többet „tesznek le az asztalra”, mint ők? És hogy ez a pici épp arra volt elegendő, hogy leszorítsa őket a dobogóról?

Hol van itt a becsülettel, emelt fővel vesztés fogalma, és mi fog arra ösztönözni bárkit is, hogy tovább fejlessze tudását az adott tárgyban, hogy kitartása és szorgalma meghozhassa végre eredményét?

Síró, picsogó, most még a szüleitől függő, de később másra támaszkodó (de)generáció kitenyésztése folyik, ma már nyíltan irányított formában a világ minden országában. Békésen legelésző birkák tömege nő így fel, kikben motiváció hiánya sincs már meg –hiszen mindent tálcán kaptak eddigi életükben-, akiket majd néhány diktatórikus hajlamú vezető terelget majd saját érdekeinek megfelelő irányba.

Valóban ezt akarjuk? Vagy elviseljük néha, hogy gyermekünk „csúnyán” néz ránk, hisztizik, de megtanulja az ok-okozati összefüggéseket és tenni, küzdeni hajlandó álmaiért?

A béke

14 péntek jún 2019

Posted by Amon Ra in Morfondír

≈ 2 hozzászólás

Címkék

Ars poetica, Gondolat

20190614 - kundaini-guide-homepage

A folyamatos mostban felmerült egy nagyon jó kérdés, melyre kapásból válaszolni és azt pár szóban elmondani nem lehet, nem vagyok képes:

“…volt, vagy van-e olyan helyed, ahol békét érzel?”

Míg a válaszon gondolkodtam, keresve azt a helyet, ami számomra jelenti a teljes békét, bevillant egy rég készített, Barangoló című videóm képsora és az aláfestő zene dallama:

Már nem is tudom, hol van, hol volt az a hely, amit a béke szigetének hívhatok… Talán a fenti videó helyszíneinek egyikén, vagy aznapi barangolásom végtelennek tetsző pillanatai alatt ivódott belém az a béke, amit azóta is hordozok magamban… Így maga a helyszín… Maguk a helyszínek összemosódnak… És már csak az számít, amit abban a pillanatban átéltem és amit most is érzek.

Bár békém jó ideig csendben elvolt bennem, mostanra eljutottam oda, hogy elő tudom már hívni magamból. Rezgésem szintje meginoghat még ugyan -és olykor inog is-, de vészesen csökkenni nem tud már.

…és ezzel -hogy nem csökken a depresszió szintjéig-, együtt érkezett az is, hogy nincsenek extázisba hajló örömkitöréseim sem, hogy aztán még mélyebbre zuhanjon hangulatom, így igyekezve fenntartani az egyensúlyt.

Folyamatos a pulzálás, állandó az amplitúdó, mely némelyeket talán irritál, másokat öntudatlanul is vonz… De mindenkit megérint.

20190614 - 3ef58334a46469b67197dfc6b3dd3632

Köl(l)tészet napjára

11 csütörtök ápr 2019

Posted by Amon Ra in Vers-elek

≈ 2 hozzászólás

Címkék

Gondolat, Részlet

20190411 - let-go-04-e1514756842508-200x150@2x

 

1.

Két rózsaszál hintázik lágyan a langyos lenge szélben,

Szirmaikra gyöngyöket varr a hajnali harmat.

Elült a vihar, már eső sem szitál, csupán illata terjeng még a légben…

 

Az erdő szunnyad még, egy hangot sem hallat.

Kanyargós ösvény visz befelé, a sűrűbe, ki megindul rajt, ne várja:

nem siet senki elébe…

 

Igen… Voltak, kik megtették már az utat.

Nem… Nem várnak, hisz’ nem is tudják, hogy vagy…

De örömmel üdvözölnek majd, mint testvért ölelnek át….

S köztük Téged sem érdekel többé, ki milyennek lát,

Nem találnak, mert nem keresnek benned hibát.

 

2.

Fehér papír az írott sorok közt…

A szavakban megbújó ölelés…

Hangvilla a kotta hangyabolyában…

A zenében élő emlékezés…

A fák néma tanúsága…

A víz színén elnyúlt lebegés…

A hópihék felhőtánca…

Csak a csend… és a merengés.

Az út önmagamhoz

10 szerda ápr 2019

Posted by Amon Ra in Morfondír

≈ Hozzászólás

Címkék

Gondolat

Lapozgatom a különböző(?) cikkek megosztásait, s méla görgetéseim közt olykor-olykor újabb és újabb értékek bukkannak fel, mint apró tűk a szénakazalból. Lehet, hogy egy vicces képecske, vagy egy hosszabb-rövidebb írás az, mely magával ragad, és pixelei vagy sorai közt találok valamit -vagy rámtalál valami-, ami újra felhívja magára figyelmem, gondolkodóba ejt, vagy tanítani kezd.

…bár mindannyian tanulunk és tanítunk is egyben, jogos az a nézet, hogy a több olvasó több olyan lelket jelent, aki hasonló tapasztalattal olvas engem, mint amilyennel megformálódtak e sorok…

Mennyiszer előfordult már, hogy egy leírt gondolatunk többszöri (vissza)olvasásra „esett” csak le, akár önmagunk számára is… És legtöbbször úgy, hogy az már nem a mi „szánkból” hangzott el, akkor már nem mi írtuk újra le, csak valaki megtalálta a közös tudatban, majd hasonló “köntösbe” belefogalmazva osztotta meg.

Hogy van-e értelme a többszöri megtapasztalásnak? Valamennyi értelme kell legyen. Mint ahogy az első időkben felkapta az ember a fejét olyasmit olvasva, hogy „fantasztikus”, „döbbenetes”, „káprázatos”… Ma már tudjuk, hogy semmi sem az, s tekerünk szépen tovább a hírfalon, ill. haladunk tovább az úton, immár az ilyen hátráltató tényezőkbe, figyelem-energia eltérítő próbálkozásokba nem beleragadva. Nincs már olyan tízes lista, amihez hasonlítgatni kezdenénk önmagunk, vagy másokat. Nem kell, mert nincs szükségünk rá, hogy különböző alkalmazások mondják meg nekünk, kik vagyunk.

Néha úgy érzem, ez a bolygó csupán pihenőhely…

…és mint olyan, az lenne a legjobb, hogy kényelmesen hátradőlve, kívülről figyeljük tovább mindazt, ami eddig magába tudott szippantani minket, sokszor akár annak árán is, hogy belső békénk látta kárát… Mégis (és hála érte minden Teremtőnek) újra és újra útra kelünk, mintha attól tartanánk, hogy elnyel minket a kényelemből és megszokásból formálódott ingovány.

Persze, különböző (és mégis hasonló) utakon járunk, más és más tapasztalatokkal, élményekkel megpakolva értünk ide, ebbe a találkozópontba, mégis… Az eddigi megélések szülte véleményünk itt és most akár megegyező is lehet.

Kérdéseinkre rengeteg úton-módon választ találhatunk, csak a belénk érdekeket formálóktól kapjuk azt, hogy: „majd ha elég erős leszel, hogy elviseld a válasz súlyát… No majd, akkor…“ És mivel minden választ kívülről várunk, sajnos hajlamosak vagyunk kitérni az önmagunk által a saját szemeink elé tárt igazságok elől. Ilyen igazságokat fogalmaz meg „egyszerű“ és nagyon is érthető módon az a film (is), melyet hosszú idő eltelte után most újra elém sodort életem, és melynek címe:

20190410 - covers_250415

Tudom, sokan látták már e filmet –most hívom fel a figyelmet arra, hogy nem egy könnyed, vasárnap délutáni moziélményt nyújtó alkotás-, sokak számára olybá tűnhet, visszafelé tekintgetek vele a már megtett utamra, esetleg visszalépni szándékozok egy korábbi, már magam mögött állomásra. Többen viszont tudják már –mert megtapasztalták, megélték-, hogy a fejlődés spirálján ismétlődve utunkba kerülő „láttam már“, „ismerem már“ jellegű üzenetek több dologra is lehetőséget nyújtanak. Többek közt arra –hogy megint önmagamból (honnan máshonnan) induljak ki-, hogy mélyen magamba nézve felmérhessem, történt-e bármiféle változás, fejlődés bennem az előző találkozás óta eltelt „időben“; vagy most megint ugyanazzal a kitörő „heuréka“ élménnyel fogadom-e a benne elhangzó gondolatokat, mint akkor?

20190410 - kerdes2-700x329Benned –ha megengeded nekem, hogy tegezzelek-, kedves olvasó, melyik élmény dominál? Akármelyik is legyen, tudd, hogy senkitől sem vagy lemaradva, és senkivel szemben sem tettél szert előnyre. Pontosan ott vagy, ahol lenned kell, ahol lenni akarsz.

„Már megint? – kérdezheted… – „Megint az ismert ezoterikus duma? Kell? Miért kell? Ki szerint kell? Lenni akarok? Ebben tévedsz! Utálom a helyzetem, nem akarok itt lenni!“

Hidd el nekem, kérlek, tudom. Bennem is, és sokakban megfogalmazódott még ez a gondolat, ugyanilyen szilaj düh fogott el, mikor először olvastam hasonló sorokat… Igen, vállalom, mert szépítésre és megmagyarázásra sem érdemes semmi (védelemre meg aztán végképp nem), és azt a hibát sem követhetjük el, hogy leragadjunk ennél a kérdésnél.

Megyünk tovább, magunkkal visszük kérdéseink, és mire megtaláljuk a választ, tudjuk majd, hogy vajon miért is „kellett”, miért „volt jó”.

…és akkor majd jogunkban áll eldönteni, szükségünk van-e arra a válaszra.

20190410 - temet-nosce_1

Nemet Nosce

Zongora és verseny

05 péntek ápr 2019

Posted by Amon Ra in Élmények, Morfondír

≈ 2 hozzászólás

Címkék

Ars poetica, Gondolat

20190404 - bda6f022250d7fc4a8f863b6790e00c12019. április 4-ét írtunk, kicsi leányom újabb lépést tett azon az úton, mely (azon túl, hogy zenei kvalitásait tovább fejleszti) többet, de sokkal többet jelent, mint „egyszerű” zenetanulás.

Hogy is olvastam valahol? Rá kell keressek, nem elégszem meg egy homályos emlék miatti pontatlan idézettel:

„…a zenélés hozzájárul a gyermek értelmi, érzelmi, társadalmi, nyelvi és fizikai készségeinek fejlődéséhez. S ami a legfontosabb: sok-sok örömöt nyújt.” – így írja a Ceglédi Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola honlapja. de hogy hazai vizeken evezzek, a mosonmagyaróvári Mosonyi Mihály Zenei Alapfokú Művészeti Iskola honlapjáról is ki „kell” (mert ki akarom) emelni a következő sorokat:

„A zenetanulás fejleszti a komplex képességeket, segít az összetett feladatok megoldásának tanulásában.”

  • Mi is volt ez az „újabb lépés”? – kérdezed…

Egy verseny, melyet „házon belül”, tehát zárt ajtók mögött, a nyilvánosság átmeneti mellőzésével rendeztek meg, és melyről az én kis művésznőm sem üres kézzel távozott: Ezüst emléklap bizonyítja munkája termését.  Ezt büszkén tárom most a nyilvánosság színe elé!

20190404 - Első zongoraverseny, ezüst oklevél

„Kicsi” leányom persze elégedetlen e teljesítményével… Talán (biztosan) jobb eredményre számított. Tény, hogy senki sem távozott üres kézzel, emléklapot, valamilyen elismerést mindenki kapott. És ez jó is így.

Elgondolkodtam a „Nem a győzelem, hanem a részvétel a lényeg” mondásán. Megnyugtatni igyekszik, vagy önámításra csábítja azt, ki nem a főnyereményt ( jelen esetben a továbbjutást a megyei elődöntőre) zsebelhette be?

Nem. Sokkal több annál. Mert ugyan ki(k) ellen is száll versenybe bárki? Mindig van egy ügyesebb, jobb, tapasztaltabb, nem csak a zenében, de bármi más területen, bármibe is fogjunk bele. A részvétel a lényeg? Vagy inkább: a lényeg a részvétel?

Inkább ez utóbbi szóbeli sorrend mellett teszem le voksom. Mert mindenképp feltétlen győzelmet arat az, ki dacolva az esetlegesen önnön magában duruzsoló, a fejében zakatoló: „úgysem vagy rá képes” gondolatával, igenis megjelenik egy-egy ilyen megmérettetésen, szembe száll félelmeivel, és képes tenni az álmaiért, így alakítva át ezeket a ma még távolinak tűnő álmait célokká.

20190404 - victory

Lídiám egyben példaértékű is –számomra bizonyosan-, hisz’ általa meglátom, és miatta, neki (is) fogalmazódott meg és erősítem fel önmagamban (is) a következő gondolatot:

„Nyitunk… Haladunk tovább.”

Spiritu-áltatás

25 szerda okt 2017

Posted by Amon Ra in Morfondír

≈ 2 hozzászólás

Címkék

Gondolat

20171024 - 20121231-15025920171024 - Neo, Morpheus

Spirituális utam során jó sorsom elég sok helyre vezetett: bandákba, gyülekezetekbe, vallási közösségekbe, kertekbe, melyeknél előbb vagy utóbb kilógni látszott a „lóláb”… Felszínre törtek azok az emberi gyarlóságok, melyek elkerülhetetlenül felütik fejük még a leg-szent-ebb(nek tűnő) kapcsokban is. Kevés kivétel persze mindig akad, én találtam, így (hitemen túl) saját megélésem ennek bizonyítéka számomra, hogy valóban létezik ilyen.

Mindenki ismeri ezeket a gyarlóságokat:

  • – a vélt-, vagy (a többiek által) valós(sá tett) hatalom megtartása;
  • – önmaga többiek fölé emelése –vagy emeltetése-, és ott bármi áron megtartatása;
  • – végül (talán a legrosszabb) az anyagi javak gyarapítása, a fizikai világ élvezeteinek felfokozott hajszolása.

Hadd ne említsek példákat és kérlek –ha egy mód van rá-, Te se tedd, sem itt, sem másutt! Azon egyszerű okból, hogy nem érdemel még csak egy apró belefektetett energiafoszlányt sem.

Nem védhetek meg senkit attól, hogy ennek csapdájába essen… Úgy tűnik, lélekfejlődése bizonyos szakaszában sokaknak át kell haladni ezen az állomáson is, kinek előbb, kinek utóbb. Személy szerint úgy érzem, jobb előbb, mivel (hogy egy korábbi írásom hozzászólásához írt gondolataim idézzem): „minél hamarabb esünk túl ezen a tapasztaláson, annál hamarabb látjuk meg értelmét és annál könnyebben engedjük aztán útjára az ebből fakadó fájdalom-érzést.”

…és hogy milyen módszerekkel hálózhatnak be minket? Kinek mi „jut”… Egy hangzatos név vagy titulus; egy bevatási ceremónia, amin ott sem kell lenni, elég elhinni, hogy megtörtént; egy valaki (lehetőleg a csoport egyik kiemelt tagja) által gazdag részletességgel előadott közös spirituális utazás, melyet ugyan nem érzel magadénak, de elhiszed, hiszen tartozni vágysz oda… És örömmámorodban azt hiszed, végre megtaláltad az igazi, az egyetlen, az üdvösséghez vezető utat, amin végre válaszokat is találsz.

Ahogy tovább fűzöm magamban a gondolatokat és tapasztalatokat, egyre több párhuzamot vélek felfedezni más, korábbi spirituális tanokkal, gyülekezetekkel.

Mire gondolok itt? Álljon itt néhány „tan”, mellyel volt szerencsém találkozni (természetesen a teljesség igénye nélkül):

„Tedd azt, amit mi teszünk: ha földön csúszunk, azt; ha magasban szárnyalunk, azt!”

„Soha, még véletlenül se hozz fel olyan tanokat vagy gondolatokat, amelyek a vezető érdeklődési körét, esetleg meggyőződését zavarhatják!”

„Ne kérdezz, de ha már kérdeztél, érd be homályos utalásokkal, a válaszokat még csak véletlenül se önmagadban keresd, hisz’ csakis én (a vezér, a bevatott, a leg-első) lehetek, ki mindenre tudja a választ! Csakis így kerülheted el, hogy kiközösítsünk, kitagadjunk, elátkozzunk!”

„Érd be annak tudatával, hogy még nem vagy elég erős! Megkapsz majd mindent, ha elég érett leszel rá!”

„Hited energiáját add, csupán arra van szükségünk, azzal éltess, táplálj minket! Meglásd, idővel –amikor majd érdemeid szintje engedi-, vissza is kapsz belőle!”

20171024 - 753x440

…és felüti benned fejét az értetlenség csírája, mely aztán szárba szökkenve elégedetlenségig növekszik. Ha kérdéseidnek egy idő után már nem is adsz hangot, a benned növekvő feszültség előbb-utóbb kirobban majd, és pusztító vihara elsöpör téged is.

…és idővel rájössz arra, hogy ez az egész nem más, csupán a vallásokból kiábrándult ember egy újabb irányítási formája.

Mert a válaszokat, amelyeket oly nagyon keresel, nem hangzatos nevű csoportokban, gyülekezetekben, sem újságok oldalaira biggyesztett általános információkat tartalmazó horoszkópokban találod… Sem Indigók, sem Empaták, sem földre született angyali lelkek nem mondhatják meg -mert nem képesek rá, és akkor sem tennék, ha tehetnék-, ki vagy Te valójában…

Nem számíthatsz senkire, saját magadon, Lelked tiszta szaván kívül.

Vagy mégis?

Vannak… Nem sokan, de vannak, kik nem irányítani, de segíteni érkeznek életedbe… Ha még időben felébredsz, képessé válsz meglátni Őket, akik akkor is tiszta, érdektől mentes szeretettel viszonyulnak hozzád, amikor látszólag ellenük teszel…

Tudom, mert élem, hogy vannak ilyen lelkek! Ha sokan nem is közvetlen környezetemben élnek, ha néhányukat „élőben” nem is láthattam még, „itt” vannak.

Tiszta szívből kívánom, hogy találd meg Őket Te is!

Az illem tana

30 péntek okt 2015

Posted by Amon Ra in Morfondír

≈ 1 hozzászólás

Címkék

Ars poetica, Gondolat

Nagyon jó idézettel nyit egy megosztás, mely idézet újfent megmozdított, oly annyira, hogy pennám viszketni kezdett zsebemben, s érdeklődésem arra motivált, hogy megnézzem hirdetőjét, elidőzzek kicsit nála.

20151030 - etikett2Az idézet emígy szól: „A jó modor olyan kapukat is kinyit, amelyeken a legjobb iskolázottság hiába dörömböl.” – Clarence Thomas

Bizony érdemes volt meglátogatnom, s olvasnom egy-két látogatói hozzászólást… A támogató megnyilvánulások közt bizony jócskán találni párat, melyek megerősítik az illemoktatás szükségességét.

Illik-e vagy sem véleményt nyilvánítani? A szólás szabadságának korában bizony joggal csattan fel az ember –ha a vérmérséklete arra mozdítja-, hogy ugyan már, hadd mondjon, írjon úgy véleményt, ahogy neki tetszik, nehogy már sorba kelljen állnia a kulturáltan megnyilvánuló emberek közé… Ehhez persze szíve joga.

Ahogy minden, úgy a viselkedéskultúra is tanult forma, s megint csak: ahogy mindent, ezt is ugyanúgy a szülői házból hozzuk magunkkal. Persze ahhoz, hogy ez megvalósulhasson, kell egy szülői ház, benne egy családdal, ahol apa és anya… Pardon… Anya és apa együtt munkálkodik azon, hogy példát mutasson az őt másoló, mintáját a saját életében tovább hordozó gyermekeinek. Nem győzöm hangsúlyozni: EGYÜTT.

Tudom, sajnos sok esetben nincs erre lehetőség. Épp ezért is tartom lényegesnek, hogy az erről szóló tudás elterjedhessen, tovább gazdagodjon. Ha máshogy nem, hát hétvégi oktatás keretein belül. Emlékszem még arra a fogalompárra, mely így szólt:

Tánc- és illemtanár

20151030 - 24831tarsastanc_878_01Tánc és illem… Élénken él bennem emléke, mikor én jártam társastánc tanfolyamra, melyet egy akkori munkatársam és azóta is jó barátom szervezett és vezetett. Ott is, mielőtt még táncpartnerünkhöz értünk volna, szükség volt bizonyos „szabályok” elsajátítására, hogy önmagunk és egymás számára is elviselhetővé, a tánc örömének felhőtlen megélésévé válhasson a tény, miszerint az első foglalkozás alkalmával „idegen” ember kerül be személyes terünkbe, biztonsági- és intim zónánk közelébe. Hogy úgy mondjam, megtanultuk a módját, miképpen ne zavarjuk egymás „köreit”.

Beálltunk volna a sorba? Bizonyos mértékben igen. Abba sorba, ahol mindenki követi az ősi tanítást:

„Ahogy szeretnéd, hogy mások cselekedjenek veled, cselekedj úgy másokkal.”

Nos, ha itt a sorba állás azt jelenti, hogy a ma „bevált”(?) és kimondatlanul elfogadott egymáson átgázolás gyakorlatát sutba dobva emberként viselkedünk, én a magam részéről maradok ebben a sorban. Mert ez „sor” marad, míg a „másik” csupán egy falka. S ha már falkáról beszélünk, ne feledkezzünk meg az ő szabályaikról sem, mert bizony vannak:

20151030 - malac illemMert a malac sokszor intelligensebb, mint némely ember(szabású)…

Gondolkodom, tehát…

28 szerda okt 2015

Posted by Amon Ra in Morfondír

≈ 2 hozzászólás

Címkék

Gondolat

20151028 - Okostelefon-535x655…veszélyes vagyok(?).

És újra fellángolt bennem szokásaim közül pár: figyeltem és (el)gondolkodtam.

Igen, magam is csatlakoztam az okos-telefonok felhasználói körébe. Hogy miért? Amiért oly sokan: hogy tartani tudjam a kapcsolatot, nem csak hangi, de képi és írott formában is mindenkivel, kikkel napi szintű a kommunikáció akkor is, ha esetleg „csupán” egy-két alkalommal találkoztunk személyesen, vagy életünk útja messzire vitt minket egymástól. Igen, a Facebook-on váltott üzenetekre, bejegyzésekre, írásokra gondolok.

Régi fixa ideám, s talán már láthatták páran leírva tőlem –ha nem, hát épp itt az ideje-, hogy:

„A technológia fejlődése önmagában nem jó, vagy rossz. Attól válik azzá, ahogy azt felhasználják, amilyen célok elérésére fordítják.”

A minap furcsa tapasztalatom volt, mely hagyott bennem pár kérdőjelet.

Tudjuk, hogy a Facebook folyamatosan fejleszt, állandóan „könnyíteni” igyekszik közösségi életünk. Ezt a legendák és összeesküvés elméletek lelkes figyelői, s jómagam is kétkedve figyelik/~jük , olykor hangot adva annak a gondolatnak, miszerint úgy hajtanak végre kísérleteket rajtunk, hogy arra önként és dalolva adtuk beleegyezésünk, ezzel is elősegítve a sokak által istenített, másokban félelmet keltő Mesterséges Intelligencia fejlesztéséhez.

Álljon hát itt a tapasztalatom, mely felkapcsolta bennem az óvatosságra intő sárga villogófényt:

„Mi sül ki belőle”. Ez volt az a mondat, mely egy nem oly régi beszélgetés folyamán hangzott –íródott (volna) le-, általam. Érdeklődve figyeltem, ahogy telefonom kijelzőjén sorra jelentek meg e szavak, így, ebben a sorrendben, anélkül, hogy akár a szó kezdőbetűjét meg kellett volna határoznom. Értem én, hogy sokszor használatos, már-már közhelyszámba menő e frázis, mégis… Elgondolkodtató, hogy a magyar, vagy bármelyik nyelv szavaiból összeállítható mondatok közül, mely mondatok olykor egy-egy írásjel áthelyezésével más értelmet nyernek, miért pont ezt rakja össze a „rendszer”. Aki kicsit is figyeli a kijelzőt, miközben gépel, számára feltűnhetett már, hogy a leginkább ajánlott szó a legfeltűnőbb helyen: középen, más színnel kiemelve jelenik meg, mint a többi… Ezzel is sarkallva, már-már belénk táplálva a mondatokat, amiket le „kell” írnunk, így fosztva meg minket szépen lassan az önálló döntéstől, a szabad akarat érvényesítésétől, s hamarosan az önálló gondolkodástól is.

20151028 - wall-e-humans-oA technika fejlődik. Ezzel nincs is semmi baj.

A lustaság viszi előre az emberiséget. Lusták voltunk gyalogolni, ezért kellett a kerék, a járművek… De túl sokáig tart elutazni egyik helyről a másikra, lusták vagyunk felülni egy vonatra, órákig autót vezetni, vagy repülőre szállni, így mostanra a teleportálás a cél. Lusták voltunk fúrni, faragni, vésni, ezért megalkottuk a gépeket. De lusták vagyunk a munkahelyen is, kicserélni a munkadarabokat, ezért automatizálunk, robotokat építünk, mondván a felgyorsult fogyasztói igények gyorsabb gyártási folyamatokat igényelnek… Lusták vagyunk egy öntő-, vagy kovácsolóműhelyben nyersanyagokat előállítani, ezért ma már 3D-ben nyomtatunk.

Gyorsulunk, gyorsítjuk világunk, s mi magunk közben egyre inkább leépülünk…

Mert valóban kényelmesebb, ha csupán egy gombot kell megnyomni… De ezzel együtt megszűnik önnön igényünk a cselekvésre, a gondolkodásra, a teremtésre, alkotásra. Ma még „csak” orvosi igazolásaink lehetnek, miért nem képes gyermekünk megtanulni valamit… Igazolható az olvasási-, számolási-, bármilyen tanulási nehézség… Lassan kiveszik a tantervből az írás-, és olvasás oktatását, már találtam erre utaló cikkeket, melyek a kézírás oktatásának törléséről szólnak. Hisz’ ott a billentyűzet, vagy a szavakat automatikusan felajánló, helyettünk mondatokba állító telefonos alkalmazások.

Mi pedig karosszékeinkben ülve panaszkodunk a munkanélküliségről, s az ebből kiindulva egyre jobban elharapódzó „megélhetési bűnözésről”, káoszról, miközben agyunkat mossák a választási hadjáratok során célzottabban sugárzott „bízz (csakis) bennem” (Confide in me) közvetítések.

Jó ez így?

Én féltelek Téged, emberiség!

S látom, hogy nem vagyok ezzel egyedül.

Van még…

Van még?

20151028 - 0_Question-Mark-842

Kövess… ?

22 kedd Sze 2015

Posted by Amon Ra in Morfondír

≈ 8 hozzászólás

Címkék

Gondolat

20150922 - S_45779

Gyere velem, én sem megyek sehová…

Mint már oly sokszor, most is gondolkodóba ejtett a mester-tanítvány, vezető-követő fogalomképe. És ismerem már magam annyira, hogy addig kajtatok a megoldás után, míg végül találok is valamit… Így hát most jött el az ideje, hogy engedjem a gondolatokat, érzéseket szavakba formálódni.

Miért jó, ha valaki vezet? Miért jó, ha valakit követnek? Vonatkoztassunk most el a kérdés fizikai síkjáról, és tereljük a spiritualitás mezejére… Valóban okvetlen KELL, hogy világgá kiáltsd magadról, milyen bölcs és emelkedett mester vagy? Milyen érem jár a legbölcsebb, legemelkedettebb mesternek? Tudni akarod, meg is akarod szerezni, s ezért teszed magad is azt, amit megnyilvánulásaidban hangosan ítélsz el? Ki az az egyetlen személy, kit valóban vezethetsz, s ki az, kit maximális bizalommal követni bírsz?

Miért érzem úgy, hogy a mai mester-tanítvány viszonyok sokkal inkább az ősi „vak vezet világtalant” gondolatiságát követik? Főleg, ha egy tanítvány esetleg olyan kérdéssel áll elő, mely nem csak mesterénél, de ezzel együtt –vagy épp ezért-, a vele egy „padban” ülőknél is érzékeny pontot érint, netán eltér az eddig „bevált” csoportos rutinoknál. Mert mi is történik ilyenkor? Fordulás. Az addigi béke és szeretet hírnökei azonnal a „rosszkor rossz helyen” kérdező torkának ugranak, verbális késeikkel nehezen, vagy egyáltalán nem gyógyuló sebet ejtve a delikvens közösségbe vetett hitén. S mit tehet Ő ezek után? Ezer sebből vérezve, szívében mérhetetlen fájdalommal elhagyja azt a közösséget. Vagy –ami rosszabb-, elnyomja magában fájdalmát, beáll a „sorba”, szűrni kezdi kérdéseit, kínosan ügyelve arra, hogy elkerülje a jövőbeni atrocitásokat.

Így szól az „úr” (vagy hölgy): „…emelkedek, gyere… emelkedj velem! fogom a kezed, míg fél kézzel én is épp kapaszkodok… s ha nem sikerül… max. ketten zuhanunk le”… És ha a „mester” zuhanni kezd, maga alá temeti követőjét, de nagyobb eséllyel marad életben, míg követőjét a biztos bukás és halál várja.

20150922 - i__m_falling___catch_me_by_sailorptah

Mester! Belegondoltál már abba, mekkora felelősséggel tartozol? Kijelentheted-e, hogy nem áll fenn a bukás veszélye? Ne feledd, emberként vagy itt, ugyanúgy dolgod van, bejárandó út vár Rád…

Tanítvány! Nem… Tőled nem kérdezek. Ne kelljen válaszokat, magyarázatokat keresned. Talán épp ez az „esetleges” bukás kell neked, hogy megtaláld a választ egy később felmerülő kérdésre.

Én a magam válaszát megtaláltam. Neked adjam?

20150922 - image-4267026

Sajnos nem tehetem. Nem tudnál vele mit kezdeni, nem a hozzád illő választ kapnád kézhez.

Újabb tükör…

17 csütörtök Sze 2015

Posted by Amon Ra in Morfondír

≈ 2 hozzászólás

Címkék

Gondolat, Közhely

“Hiába adom, ha nem kéred” – ez a régebben megfogalmazódott gondolat motoszkált tegnap is fejemben, s ebből kiindulva íródott egy gondolatsor, mely sajnos (több körülménynek, így saját figyelmetlenségemnek is köszönhetően) az enyészeté lett. Kíváncsi vagyok, mennyi bukkan elő ma belőle. Valahol egyszer úgy fogalmaztam -s tartom magam e gondolat aktualitásához-, hogy ha valami elveszett, majd visszatér, amikor eljő az ő ideje. E megfogalmazásnak hála, mikor rádöbbentem a szomorú valóságra, dühöm és csalódottságom érezhetően csillapodott, és azonnal formát kezdett ölteni egy másik, sokkal fényesebb, mívesebben megmunkált kristály.

20150917 - tumblr_lmfix57faG1qhq4cpo1_400Van egy kis időm, talán bele tudok annyira merülni a mátrixba, hogy újra felbukkanjon egy-két foszlánya az elveszettnek…

Így, ezzel az elhatározással bámulom egy ideje a monitort… De önnön “teljességében” nem térnek már vissza a sorok. Nem baj. Már tudom: nem volt elég összeszedett, átlátható, érthető.

Ezzel egy újabb tükröt tart elém életem, mely tükröt jelen esetben magam csiszoltam magamnak… Hát most leshetem! 😀

…és egyre jobban vigyorgok, a helyzet komikumán át megérkezett a tanulság is. Ahogy azt a “másik” arcot elnézem a tükörben, s belemerülök szemei mélységébe, leolvadni látszik a külső máz, csak egy megértő mosoly, egy örömteli csillogás marad helyén, melynek fénye egyre erősebbnek hat… Mintha közeledne hozzám…

20150917 - stock-footage-abstract-motion-golden-colors-background-shining-lights-sparks-and-fireworks-like-particlesIsteni derűje és nyugalma szétárad bennem, eggyé válik velem. Immár én magam vagyok ez a derű és nyugalom. Ha csak egy pillanatra is, de önnön mesteremmé lettem. És most… Most hálás vagyok annak a hibának, ami elveszíttette velem azokat a tegnapi sorokat. Most már tudom, miért történt.

Nem is biztos, hogy van még értelme annak, hogy tovább erőltessem az emlékezést, hisz’ innentől csak a tovább akarás kínzó görcse maradna fenn, s erre nincs szükségem.

Te pedig, kedves olvasó, ki idáig eljutottál, remélem megtaláltad a sorok közt, amit kerestél… Mert ellentétben a nyitó gondolattal, ma nem adtam semmit… Még ha kérted is.

← Older posts
Newer posts →

Csoportok, témák...

Archív Bemutatkozik... Egyéb Első lélegzetvétel Emlékek Kezdetek Kritika? Nem... Gondolatsor Morbid bölcsesség Morfondír Vers-elek Át-, és kiemelve az örökkévalóságnak Élmények Üzenet

Akikhez érdemes benézni

Ismeretlen's avatar
Ismeretlen's avatar

A zene szárnyain…

Sorokba szedve, szavakba örökítve (archívum)

Csodálatos nyelvünk gyönyörű szavaival:

ivanizavadoski1991's avatarivanizavadoski1991 - “Teszem a dolgom……
Tücsökfalvi Tücsi's avatarTücsökfalvi Tücsi - “Teszem a dolgom……
Bagoly45's avatarBagoly41 - A tudatosság
Soulleaderdemon's avatarTücsimami - Üzenet #4
Amon Ra's avatarAmon Ra - Üzenet #4

Enter your email address to follow this blog and receive notifications of new posts by email.

Csatlakozás a többi 16 feliratkozókhoz

Köszönöm, hogy nálam jártatok:

  • 4 459 kedves látogató, olvasó, hozzá(m) szóló!

Működteti a WordPress.com.

🍁soulleaderdemon🍄

nekem az írás CSAK terápia, nem értek hozzá, CSAK teszem..az élethez sem értek, mégis itt vagyok...

Judit blogja

Mindenről szól

Netfisz Blog

Élet Netfisz szemén keresztül

monzsili

Hobbi mint hivatás

rienblog.hu

tisztakék

online lenyomata egy belső utazásnak

"Tágas a világ" blog

blog, boldog élet, kapcsolatok, Ausztriai magyarok

Férfiak, nők, ilyesmik...

...minden annyira determinált...

Eszter's Offtopic

Szocio, kult, szabadidő, média, bulvár, önismeret, lélekdolgok, napló...

mindegy1

A great WordPress.com site

angellilith.wordpress.com/

"Én vagyok a hírnök, én vagyok a hír, mindegy, hogy ki szeret, de ért, aki érteni bír"

  • Feliratkozás Feliratkozva
    • Amon Ra
    • Already have a WordPress.com account? Log in now.
    • Amon Ra
    • Feliratkozás Feliratkozva
    • Regisztráció
    • Bejelentkezés
    • Tartalom jelentése
    • Honlap megtekintése az Olvasóban
    • Feliratkozásaim kezelése
    • Testreszabás sáv összecsukása
 

Hozzászólások betöltése...