• Névjegy

Amon Ra

~ Gondolatok, dallamok, üzenetek

Amon Ra

Tag Archives: Gondolat

(…és) Tény-leg!

08 kedd Sze 2015

Posted by Amon Ra in Élmények, Morfondír

≈ Hozzászólás

Címkék

Gondolat

örök küzdelem„Felébresztem alvó egód, felszítom vak dühöd, s magamba olvasztalak…” – e szavakkal „búcsúzott” tőlem a felcsendülő hang…

S ahogy az lenni „szokott”, a legsérülékenyebb, legérzékenyebb ponton támad… ~na, de újra és újra működésbe lép a (lassan már beépítettnek számító) védelmi mechanizmus, vagy ha még nem is kapcsolt be, de mélyen, bennem megszólal a vészcsengő, s egóm helyett inkább figyelmem, fegyelmem az, mely átveszi az irányítást tetteim és szavaim fölött.

Helyzetem, ha kilátástalannak tűnik is olykor, mégis mindig tudom, ki az, akihez TELJES bizalommal fordulhatok, valahányszor felüti bennem fejét a kétely önmagamban és embertársaimban.

Hogy mi történt? Most már mellékes is. Az eset részletes kitárása egyeseket magyarázkodásra, másokat -a vélt vagy valós igazuk igazolása érdekében-, további hazudozásokra késztetne. Erre pedig semmi szükségem.

A tény, hogy mint minden történet, ez a tapasztalás is mély tanításokkal szolgál.

Nem küzdök tovább. Menjen minden tovább… A maga útján… Mindenkinek a maga szintjéhez méltóan.

Jelentem…

09 csütörtök Júl 2015

Posted by Amon Ra in Morfondír

≈ 4 hozzászólás

Címkék

Gondolat, Közhely

Ééééés igen! Örömmel jelentem, hogy kiemeltem fejem abból a szürke ködből, melybe sikeresen belefulladni készültem… Olyannyira, hogy már-már ott tartottam –mivel a törekvés nem visz közelebb a célhoz-, hogy: gyapjút növesztek, beállok a sorba, és magam is bégetni kezdek.

De mire teljesen ellepne a sz@r, mindig van valami, vagy valaki, ki nem fél utánam nyúlni, még ha könyékig fekáliás is lesz… Hajamnál fogva ragad meg és addig „húz”, míg magam is ki akarok onnan jönni. Még büdösnek érzem magam, itt-ott vastagon rakódott rám a bélsár, de köröm-, és drótkefém a kezemben immár, bőröm sikálom ezerrel…

Megrázom magam, arcom a napba fordítom, s hagyom, hogy fénye kívül-belül megtisztítson.

ElmulikAz élmény talán megviselt kicsit, de eltökéltségem annál nagyobb: a kikapart gesztenyét mától előbb önmagam jóllakatására fordítom, csak aztán kap belőle a köz. Mert –hogy korábbi önmagam idézzem-, hogyan várhatom el mástól azt, amit magam sem tudok maradéktalanul teljesíteni?

Üzenet #4

24 szerda jún 2015

Posted by Amon Ra in Üzenet

≈ 4 hozzászólás

Címkék

Üzenet, Gondolat

20150624 - Üzenet #4Mester!

Engedd, hogy tévedjek, hagyd, hogy hibázzak! Akkor is, ha már ezer alkalommal elmondtad jó tanácsod, megmutattad az utat, a betéve ismered már annak minden kátyúját, gödreit, s buktatóját!

Az e hibákból leszűrt tanulságok, tapasztalatok a Te bölcsességeddel, türelmes vezetéseddel segíthetnek abban, hogy a gyakorlatba átültetve önálló életre keljenek, hatékonyan beépüljenek a mindennapok rutinjába.

„Mondd el és elfelejtem; mutasd meg és megjegyzem; engedd, hogy csináljam és megértem.” – Konfucius

Taníts, oktass, segíts kibontakoznom, de ne akarj a tükörképeddé formálni engem! A világnak Te kellesz, a világnak mi kellünk.

A legjobb Te, s a legjobb Én.

Van-e élet?

13 szerda máj 2015

Posted by Amon Ra in Archív, Morfondír

≈ 2 hozzászólás

Címkék

Gondolat

A most következő párbeszéd 2010-ben zajlott le egy (az addigi formájában azóta már megszűnt) oldalon.

Míg a legelső írásom keresem, ilyen kis “gyöngyszemek”, szösszenetek kerülnek vissza látóterembe. A blog teljességét növelendő kerül most ide is fel, nevek nélkül.

A cikk, melyet egy ottani ismerősöm írt, és amely a beszélgetést elindította, így szól:

Van-e élet„Én nagyon sokat gondolkodtam ezen, nagyon sok tudományos okfejtést olvastam ezzel kapcsolatban és sokszor elgondolkodtam azon, hogy mi értelme van az életemnek ? Abban hiszek, hogy életünk tovább folytatódik a halál után,hisz csak így van értelme életünknek. Nagyon szeretném ezzel kapcsolatos véleményeket olvasni. Lehet, hogy ezzel kapcsolatban egy kicsit furcsának fognak tartani, de tanulmányozom az ezotériát és ezzel kapcsolatban nem csalnak a megérzéseim. Kérem, mondják el ezzel kapcsolatos észrevételeiket. Előre is köszönöm!”

S a párbeszéd:

– Hideg-meleg, tűz-víz, nappal-éjjel, fény-sötétség… Élet és halál.
Egyik sem lehet a másik jelenléte nélkül, mindben benne rejlik ellentétpárja is. Mint egy mágnes két ellentétes pólusa. Nem létezik csak pozitív, és ugyanígy: nincs csak negatív, mindenben ott bújik párja valahol. Nőben benne él a Férfi, Férfiben ott bujkál a Nő.
Van-e élet a halál után? Bár rengeteg “élménybeszámoló” kering a köztudatban, s ezek többsége elérhető, hála az internetnek, mégis bizonytalanok vagyunk e kérdésben, érdemi választ nem tudunk rá adni. Miért is van ez? Megtehetnénk, hogy fenntartások nélkül elfogadjuk ezen élménybeszámolók tartalmát valóságként, mégsem tesszük. Nem tehetjük. Életre vagyunk kódolva, fizikai világunk minden mozzanata az anyagba húz, gúzsba köt; szellemiségre, hitéletre vajmi kevés időt hagyva nekünk. De mire is van az embernek ideje? Csakis arra, amire időt szán. Lehetne vitafórumot indítani az idő fogalmáról is, de jelen cikkben nem ez a fő cél.
Rengeteg könyv kering közkézen az élet és a halál misztériumáról, némelyik valóban hasznára válik olvasójának, mégis minél mélyebbre ásunk a titkok közé, annál több kérdés merül fel, s a végén több kérdésünk marad, mint amire választ találtunk.
Egy kérdés, amire talán érdemes választ keresni:
Van-e élet a halál előtt?

– Köszönöm hozzászólásodat, Sándor. Amióta ez a cikkem megjelent, logikus magyarázatot találtam arra, hogy nincs élet a halál után. Meghalunk és ezzel vége ! Hogy van-e élet a halál előtt ?
Talán ebben a kérdésben minden embernek magának kell megadni a választ.

– Megkérdezhetem, mi volt az a logikus magyarázat, mi választ adott cikkedben feltett kérdésedre? Őszintén érdekel a téma, sokat gondolkodtam én is rajta…

– Őszintén megmondom ! Az igazság az, hogy én elég gyakran forgatom a Bibliát. Arra a következtetésre jutottam, hogy: ismeretes, hogy Isten megteremtette Ádámot porból, az orrán keresztül fújt bele lelket. No, most, amikor meghalunk, meghal a testünkkel a lelkünk is. Tehát, így nincs tovább ! Tudod azt írja a Biblia: porból lettünk, porrá leszünk ! Ebből következtettem. Szerinted, helyes ez a magyarázat ? Kérlek írjad meg véleményedet.

– Valóban eléggé logikusnak tűnik, de gondoljunk kicsit ezen dolgok mögé.
Mit is ír a Biblia? Porból lettél, porrá leszel.
Urunk Ádámnak orrán át adta az életet, s hol is veszi azt aztán el, mikor letelik földi időnk? Erről mintha nem írna sehol…
Az én olvasatomban ez valahol egy olyan titkot sejtet, amit nem véletlenül rejtett el Urunk előlünk. Mert ugyan mit hozna ki az emberekből, ha biztosra tudnák, mi a vége? Érdemes lenne álmodni, tervezni, dolgozni azon, hogy álmaink megvalósuljanak? Mi végre, ha pontosan tudjuk, mi a vége?
Meghalunk, testünk elenyészik. Lelkünk viszont visszatér alkotójához, alkotójába. Szerintem itt mutatkozik meg az, hogy “saját képmására”.
Mit gondolsz minderről?

– Ha meghalunk, meghal velünk minden. Isten elveszi azt, amit adott. Ebből következtettem, hogy nincs tovább. Csak tudod, azt tartom furcsának, hogy akkor mi értelme volt életünknek ? Ír a Biblia a feltámadásról is, amikor eljön Isten országa. A jók feltámadnak, a rosszak pusztulnak. Tudod, azt az élő világunkban soha nem fogjuk megtudni, hogy mi Isten terve velünk. Gondolod, hogy lelkünk visszatér alkotójához ? Bízol a lélekvándorlásban ? Kérlek írd meg ezzel kapcsolatos véleményedet !

– Személyes véleményem nem módosíthat azon, amiben Te hiszel, amit Te valósnak érzel. Mint ahogy Te sem járhatsz az én utamon, nem élheted az én életem… Így van ez jól.
De mivel feltetted a kérdést, örömmel válaszolok Neked.
Személy szerint úgy érzem -persze e megérzésem alátámasztani nincs lehetőségem-, hogy létezik a lélekvándorlás, létezik az “örök élet”. Gondolj bele: mikor úgy érzed, hogy valaki, akit teszem-azt csak pár hete, pár hónapja ismersz talán, sokkal mélyebb szálakon kötődik hozzád, s Te őhozzá (nem a szerelemre gondolok), hogy már-már kimondanád: “Ismerlek, látlak Téged”… Egy eddig idegen, de nagyon kellemes érzés kerít hatalmába, olyan mint amikor megérzed Isten jelenlétét az életedben, ritka, de örökbecsű pillanat. Én átéltem már ezt, s csak remélni tudom, Te is, vagy át fogod hamarosan.
Urunk szeretetében fogantunk, s oda is térünk vissza. Hogy aztán visszajövünk-e onnan? Nem lehet véletlen, hogy nem tudunk róla. Nem kell tudnunk.
Ez az életünk most van, ebből kell kihoznunk a legtöbbet. Hogy volt-e ez előtt, lesz-e ez után, nem biztos, hogy tudnunk kell. Én hiszem, hogy volt, s lesz, de ez az én hitem. Nem akarlak befolyásolni, legkevésbé “kioktatni”, és most kérek elnézést, ha így hangzott volna. Ezért tettem fel a kérdést a cikkhez: Van-e élet a halál előtt?
Köszönöm megtisztelő figyelmed!

– Köszönöm véleményedet. Hidd el, én is sokszor vagyok úgy, akivel először találkozom úgy érzem, mintha már valahonnan ismertem volna. Vagy, aki ellenszenves, az a későbbiekben is az marad. Igen, ha hiszünk a lélekvándorlásban, abból az derül ki, hogy azokat, akiket ebben az életben megismertünk, azt a korábbi életünkben is ismertük, csak persze más formában.Nagyon sokat olvastam erről. Sőt megtörtént dolgokat is bemutatott a TV. Így aztán sokszor nem tudom, hogy mit higyjek.
Abban igazad van, hogy az életünk most van, abból kell a legtöbbet kihoznunk. Nagyon köszönöm, hogy elmondtad véleményedet. Nagyon szeretek ilyen és ehhez hasonló témákban véleményt cserélni. Ezért, amikor időd engedi, szívesen beszélgetnék Veled ilyen és hasonló témákról. Nagyon élvezetes volt olvasni írásodat.

2010.02.09.

A “Nő dícsérete” margójára

19 szerda nov 2014

Posted by Amon Ra in Morfondír

≈ 1 hozzászólás

Címkék

Ars poetica, Gondolat, Közhely

A "nő dícsérete" margójáraNŐ DICSÉRETE

Ha a férfi dúló háború,
A nő mellette az áhított béke.
Ha a férfi tajtékzó szürke hullám,
A nő fölötte az ég kékje.

Ha a férfi a kétségbeesés,
A nő mellette örök reménykedés.
Ha a férfi a mindhalálig égés,
A nő a mindent túlélés.

Ha a férfi cudar sarkvidéki tél,
A nő örök tavasz, melyből virág kél.
Ha a férfié a tudomány ezer dolga,
Csakis a nő az, ki nélkül nincs harmónia.

Ha a férfi volna Isten földi mása,
Csak a nő a teremtésben Isten méltó társa.
Mert szent testük Isten teremtő műhelye
Szívük a szeretet, békesség tégelye

S mert nő lehet csak, aki szül,
Az ő sorsuk terhünket hordani,
De majd mindig egy férfi az,
Ki más ember életét oltja ki.

Csak egyetlen évtizedig hagyjuk:
Irányítsák világunkat a nők,
Szűnne háború, rombolás, éhezés,
Újra paradicsom lenne a föld.

Minden szeretetemet, ami van bennem
Virágtengerként lábatokhoz teszem.

/ L. S. Graisseux nyomán /

Eme vers lett indítója egy nagyon kellemes beszélgetésnek, melyért ismételten köszönetet mondok mindazoknak, kik Mirjam Salliven Facebook oldalán, az általa megosztott képe alatt társaim voltak, s önkéntelen is inspirálóimmá váltak.

Az e kép alatt megjelenített gondolataim összegzésére támadt igényem kielégítésére szolgálnak a következő sorok.

“Éva Ádám oldalbordájából teremtetett, hogy mellette álljon; nem pedig a talpából, hogy Ádám eltapossa őt; sem a fejéből, hogy Éva uralkodjon rajta!” – részlet a Szomorú vagyok c. írásomból.

Nekem ez a fixa ideám. Tény, hogy rengeteg visszaélés él a köztudatban –ha jobban utánanézünk, találhatunk példáját a nő miatt kirobbantott viszályoknak, háborúknak-… Hmm… A „nő miatt”… A szerelméért? Kegyei elnyeréséért? Vagy a nő birtoklásáért? Esetleg a nő sugalmazására? A túltengő tesztoszteron tombolásának engedve?

Minden alátámasztható példákkal, ha akarjuk. Én ennek nem vagyok híve. Tény, hogy manapság is olvasható minden helyen és fórumon, minden közösségi portálon egy-egy vicces beszólás a nő részéről a férfinek, ill a férfi részéről a nőnek címezve… Még a legnagyobb szerelemben égő ember is elsüt egy-egy ilyen poént, csak mert (esetleg) hajtja a falkába tartozás ösztöne…

Nagyon rég volt, mikor utoljára megengedtem magamnak egy ilyen „poént”, s azóta is tartom magam a ma újabb megerősítést nyert elhatározásomhoz, miszerint:

Ezt a háborút valótlannak, s részemről lezártnak tekintem.

Mert…

Nem általánosíthatunk. Itt sem. Már nem takaródzhatunk sem vallási, sem általánosan elfogadott hipotézisekkel. Ideje önnön magunknak tenni azért, hogy az áhított béke bekövetkezzen, s a nemek közti “háború” ne szedjen több áldozatot.

Ezer sebből vérzünk mindannyian. Hosszas keresés koptatta ruházatunk, szerelem tüze égette szívünk, csalódott szakítások marták szívünk, s lelkünk… Mégis… Szinte kéjesen szakítjuk fel önnön sebeink –s egyben másokét is- az által, hogy hagyjuk magunk belehúzni egy újabb, erről szóló „viccbe”… Már aki.

A világ nem változtatható meg, tudom. Csupán az egyén változhat, ha döntést tesz, s ragaszkodik az elhatározásához.

Lesz, ki e sorokat olvasva egyetért velem, s lesz, aki nem… S mindenki folytatja onnan tovább, ahol eddig tartott… Ez így a természetes.

Én is folytatom. Így. A fentiekben megfogalmazottak alapján.

Miért jó…?

14 péntek nov 2014

Posted by Amon Ra in Morfondír

≈ 1 hozzászólás

Címkék

Gondolat

Álom„Tudod.. Az első Mátrixot egy tökéletes emberi világnak tervezték meg. Senki sem szenvedett, mindenki boldog volt… Katasztrofális véget ért. Kolóniák vesztek el, senki sem fogadta be a programot. […] Úgy tűnik, primitív agyatok számára az élet egyenlő a szenvedéssel. Ezért alakítottuk át aztán azzá, amit ma látsz.” – Smith beszéde Morpheushoz.

Régóta érlelődik bennem a gondolat: miért vagyunk képtelenek –mi, az emberi faj-, elfogadni a jót? Miért kell hátsó szándékokat, rejtett titkokat, hibákat, baklövéseket keresni máshol, más valakiben?

Tegyük fel: boldog vagy, rózsaszín fellegekben utazol, s mégis: most a padlóra szándékozod küldeni magad. Mert: „túl szép, hogy igaz legyen.” Valóban? S ha igen, tényleg muszáj tenned ellene? Vigyázz: könnyen megtalálhatod azt, amit keresel.

És ha netán egyedül nem boldogulsz, társat is keresel. Valakit, aki segít megerősíteni gyanúd, akár úgy is, hogy az adott pillanatban semmit sem sejt szándékodról… Valakit, akiben megbízol, de annyira mégsem, hogy minden mozgatórugód, félelmeid, minden indítékod megoszd vele… S ez a valaki, ha eme „visszaélésed” segítő szándékával végül tudatosítja magában –még ha túl későn is-, megrökönyödve lép hátra… S veri a fejét a falba, amiért hagyta magát, hogy eszközzé váljon.

És lassan, de biztosan elveszíted e Társat, kivel eddig megoszthattad gondolataid, érzéseid, örömeid. Mert az irántad érzett szeretete vezette az úton, amit ma már bán(hat), s ez a szeretet „akadályozza” abban is, hogy eléd álljon, s „beolvasson” neked: elmondja szíve ezen fájdalmát.

„Miért jó, ha fáj” – rémlik fel bennem egy volt kollégám, barátom (akkor még) viccesen hangzó kérdése… Ma már tudom, miről szól, mire utal e kérdés. S teszem fel most én is ugyanezt a kérdést:

Az Isten szerelmére! Miért jó, ha fáj?!

Mi vezet embereket arra, hogy szenvedésbe taszítsák önmaguk? Talán: mert míg a boldog ember irigyei kísérik tisztes távolból, addig a szenvedőt az őt sajnálók, vele együtt-érzők veszik szorosan körül? Fontossági érzését elégít ki vajon az önmagát sajnáltató?

Valóban egy álomnak tűnik csupán a boldogság, a nyugalom? S e felemelő érzést mindenáron el KELL taposni, megteremtve magunknak a búslakodásra adó okot?

E kérdések megválaszol-hatat-lanok, s az is marad… S tudom, most sem találok rájuk megnyugtató választ.

Ha másra nem is, de mindenképp tanításra szolgált e tapasztalat is… További elemzések nélkül, de a tapasztalatot mélyen lelkembe égetve tekintek a jövőbe.

S haladok… Tovább.

Barátság

06 csütörtök nov 2014

Posted by Amon Ra in Morfondír

≈ 2 hozzászólás

Címkék

Barátság, Gondolat

20141105 - BarátságMadarat tolláról, embert barátjáról – tartja egy régi magyar közmondás… Minősítés, de ki minősít ilyenkor, s mi alapján? Mert ha a barátom egy másik barátja nekem nem barátom, akkor az a barát az én barátom minősíti, s ezzel barátom is leminősít engem?

Vagy barátom személye befolyásolja a mindkettőnkről alkotott képet? Vagy az én személyem megítélése módosítja a róluk másokban alkotott képet? Vagy Most (akkor) mi (is) van?!

„Milyen barát az ilyen?” – hallhatjuk egy-egy monológ végén a degradáló kérdést… „S ezek után még barátodnak nevezed?” – folytatja a befolyásoló/~ni szándékozó személy. És nem érti. Nem érti, miért nem csökken szememben barátom értéke, miért nem fakul meg bennem a róla alkotott kép…

…s eszembe jutott egy, a Facebook-on is sokszor megosztott gondolat, melyet most nem tudok, s nem is akarok szó szerint idézni:

„A barátság az, mikor egy másik ember ismeri minden hibád, s mégis szeret Téged.”

Ma valahogy olyan érzésem van, mintha minden szó önálló életre kelne, s önnön értelmét keresné… A barátságon morfondírozva indítottam soraim, s mostanra már a „hiba” fogalmán rugózok… J

Mit jelent az, hogy „hiba”? A hiba kinek szemében hiba? Barátom szemében biztosan nem, s az enyémben sem, ha egyszer el tudjuk fogadni, s értékelni, becsülni bírjuk egymást…

Csapongok. Mintha minden egyszerre lenne jelen. Barátság, hibák, szeretet, köszönöm!

S a fő kérdés bennem, melyre csakis én tudhatom a választ:

„Miféle barát vagyok én?”

Értelem – Szíveket gyűjtök margójára

04 csütörtök feb 2010

Posted by Amon Ra in Archív, Morfondír

≈ 3 hozzászólás

Címkék

Ars poetica, Gondolat

Értelem – Szíveket gyűjtök margójára„Szeretem azt, aki gyűjt. Naponta van öröme. Megnézi gyűjteményét, gyarapítja, ápolja, gondozza, megmutatja barátainak. Közben örül, hogy neki van az, amit szeret.

Tisztelem a bélyeggyűjtőket, a rovargyűjtőket és azokat, akik címkéket, képeslapokat, érméket gyűjtenek. Bármit.
Te mit gyűjtesz?
Amit én gyűjtök, ahhoz nem kell pénz. Amit gyűjtök, annak nincs ára, mégis mindennél többet ér.
Szíveket gyűjtök.
A szív jelkép. Az embert jelenti.
Úgy járom útjaimat, élem napjaimat, hogy szíveket keresek. Talán bolondnak hinnének, ha tudnák, miért nézek kutatón mások szemébe. Bolondnak hinnének, mint a görög bölcset, aki nappal lámpásával embert keresett a piacon.
Szíveket gyűjtök. Nekem nem valami kell, hanem valaki. Ember.
Ember, aki rám mosolyog; aki megért; aki tisztességes; aki hűséges; akiben szeretet él; aki örül, hogy észreveszik; akiben a tehetség egy szóra kinyílik; ember, aki egyszerűen érték, mert ember.
Ha van olyan nap, hogy nem találok, az én hibám.
Nem néztem eléggé szét, nem néztem a látszat mögé, az előítéletek alá.
Szerencsétlensége az embernek, hogy a jót szégyelli. Rejti, mint kagyló a gyöngyét. Hát én feltöröm a kagylót figyelemmel, érdeklődéssel és a gyöngyhalászoknál boldogabb vagyok. Mert az emberek között több az ember, aki méltó, hogy annak lássák, mint az, aki összetörte magában az emberséget.
Elfogult vagyok? Téged nem ismerlek. Embernek tartod magad. Hányan vesznek észre? Hányan kérik a szíved? Hányan látják, hogy jó vagy?
Szíveket gyűjtök. Őrzöm arcukat. A szemük tüzére emlékszem. Ha azt felejtem, énjük bennem marad, amely belém égett egy pillanat alatt.
Nincsenek érméim, bélyegjeim, címkéim, sem galambgyűjteményem.
Szíveket gyűjtök.
Szívem tele van.
Velük és az örömmel, amelyet csak ők adhatnak.
Nézd el nekem, hogy végig magamról írtam. Eszelősen hiszem, hogy nincs nagyobb, fontosabb, mint az ember. Embertelen korban élünk? Ne hidd el. Csak nézz önmagadba, nézz a mások belső világába s meglátod az Embert. Csak annyi időt fordíts embertársaidra, mint a gyűjtők gyűjteményeikre. Kincseid lesznek. Nem olyan, mit pénzzel kifejezni lehet, nem valamik, hanem sok-sok szív benned, valakik, akiknek értéke semmivel ki nem fejezhető és mind személyes öröm életedben.”
Mácz István

Szíveket gyűjtök, írja Mácz István.

Elgondolkodtam. Mit adnak még egymásnak az „Emberek”, mikor szívüket adják?

Az én olvasatomban nem csak szívüket, de lelküket, érzéseiket, gondolataikat adják egymásnak az emberek, mely gondolatok, érzések benne foglaltatnak egy kézfogásban, egy szempillantásban.

De mit tehetünk, ha kezünk nyújtjuk valakinek, de ellöki azt; ha közénk invitáljuk, de lekuporodik a sarokba, s szúrós szemekkel vizsgálódik irányunkba; ha megismerésének szándékával fordulunk hozzá, de személyétől nem, csak furcsa „kerülőutakon” szerzünk tudomást embertársunk gondjairól, problémáiról, esetleges betegségéről…

Mit tehetünk ilyenkor? Hagyjuk náluk szívünk, szeretetünk? Mert sokszor bizony hiába tudjuk, hogy:

„Ha megértést akarunk, megértőnek kell lennünk. Ha megbecsülést akarunk, meg kell becsülnünk másokat. Ha azt akarjuk, hogy szeressenek minket, szeretnünk kell másokat” /Dan Millman/

S úgy tűnik, sokszor hiába tesszük mindezt, embertársunk mintha nem bírná, vagy nem akarná felfogni, elfogadni. Ilyenkor jogosan merülhet fel a kétely, vajon nem fog-e szívünk kiszáradni, elporladni ennél az embernél?

Most, míg idáig eljutottam, felmerült bennem még egy kérdés:

Van-e értelme annak, hogy erre az írásra reflektálok? Ki fogja érteni rajtam, és a hozzám közel állókon kívül, mit szeretnék mondani? És milyen válaszokat kapok majd? Újabb idézetet, vagy személytelen üzenetet, melyben nem érzem az embert, a szavai mögött álló meggyőződést?

Végezetül hadd zárjam hozzászólásom egy idézettel, mely ars poeticám szerves része:

„És érezzék egy kézfogásból rólad, hogy jót akarsz és te is tiszta, jó vagy, s tekintetük elhitesse véled:
Szép dolgokért élsz, és érdemes élned.” /Váci Mihály/

Ébredj ember!

14 szerda okt 2009

Posted by Amon Ra in Archív

≈ 2 hozzászólás

Címkék

Gondolat

tree-of-life…sokan azt mondanák, az ital beszélt akkor belőled, de Te és én mindketten tudjuk, ha így is volt, az csak elősegítette a gondolatok szabad szavakba áramlását, meggyengítve, lerombolva a tudat által állított gátakat. Azokat a gátakat, amik mögé bújva megingathatatlan biztonsággal állíthatjuk: íme, ez vagyok én; a hamisítatlan, teljes, őszinte önmagam. Csodákat! Hiúságunk nem bírja elviselni, hogy mások rosszallással gondoljanak ránk, őszinteségünk csak addig elfogadott, míg az a másik ember önmagáról alkotott képébe belefér, azzal összecseng. De tudjuk magunkról nagyon jól, nem vagyunk őszinték; sosem voltunk, sosem leszünk, csak a legvégső elszámoláskor, Teremtőnk előtt, aki előtt már nem számít, milyen “karriert” futottunk be; kik voltak vélt, vagy valós “barátaink”; kik bántottak, kiket bántottunk.

Nem baj. Emberek vagyunk, álarcok mögé bújva éljük le életünk, ez így van rendjén, nem akarok változtatni ezen; kevés, nagyon kevés vagyok én ehhez. S soha, soha nem akarok felnőni ehhez a feladathoz, ebben az életben nem; bűneim nézve hiába is szeretnék.

Biztos vagy benne, hogy engem kellett megtalálj? Biztos, hogy a név a listádon hozzám kellett vezessen Téged? Hisz´ kérdem én: Mi a név? Mi a név, ha nem egy titulus, egy bélyeg, amivel földi porhüvelyünk azonosítjuk? Mi a név, ha nem egy sorszám betűkbe kódolva? Írd be neved a mobilodba, nyomd le a billentyűt, amely elvezet neved betűihez! Én megtettem, az én számom: 38561 726367. Nem sok értelme van, ugye? Vagy igenis most nyert értelmet? De a név, a sorszám csak egy dolog. Ez a név, ez a sorszám még sokakon ott “lóg”, nem csak rajtam, nem csak az én nevem, nem csak az én sorszámom ez. Van még, kell legyen valami, ami csak rám jellemző, ami csak én vagyok, ami engem jelent, amit én jelentek!

Szavak, szóvirágok, gondolatok halmaza, összefüggéstelen betűsor. Kínlódva próbáljuk kifejezni magunk általuk, s veszünk el bennük. Szavak. Jelentéssel bíró, precízen egymás után helyezett betűk. Mi értelmük van? Van-e értelmük egyáltalán? Görcsösen próbáljuk elhinni: van; de ha bárkit megkérdezünk, mit jelentenek NEKI e fenti sorok, bizton állíthatjuk, mindenki mást fogalmazna meg, máshogy adná vissza e sorokat.

Mitől függ ez? Függ-e egyáltalán valamitől? Mi van, ha Bábel tornya mégiscsak felépült, elértük Istenünk, és a zűrzavar nem a szavakban, de az emberek elméjében van jelen? Mi van akkor, ha mindannyian egy nyelven szólunk, de millióféleképp értelmezzünk egyetemes nyelvünk arany szavait?

S lassan, de biztosan, valahol mélyen válaszokat vélek felfedezni az összes eddig elhangzott kérdésemre. Elmémre, tudatomra telepedett köd lassan oszlani kezd, felszárad a pára, felszakadoznak a fellegek, s az így keletkezett réseken át a felfedezés, a megtalálni vélt IGAZ tündöklő fénye bejárja lényem. Meglelem békém, szívem a szeretet járja át, s immár teljes lényemmel tudom, ÉRZEM: ennek így kellett történnie!

A bűn, a megbánás, a megbocsátás illúziója, a szégyen, a fájdalom, mind-mind ugyanazon okból történt.

ÉBREDJ EMBER!

S én, immár megnyugodva, átélve teljes lényegét, igazi mondandóját, tiszta szívvel zenghetem végre:

ISTENNEK LEGYEN HÁLA!
ISTENNEK LEGYEN HÁLA!

Newer posts →

Csoportok, témák...

Archív Bemutatkozik... Egyéb Első lélegzetvétel Emlékek Kezdetek Kritika? Nem... Gondolatsor Morbid bölcsesség Morfondír Vers-elek Át-, és kiemelve az örökkévalóságnak Élmények Üzenet

Akikhez érdemes benézni

Ismeretlen's avatar
Ismeretlen's avatar

A zene szárnyain…

Sorokba szedve, szavakba örökítve (archívum)

Csodálatos nyelvünk gyönyörű szavaival:

ivanizavadoski1991's avatarivanizavadoski1991 - “Teszem a dolgom……
Tücsökfalvi Tücsi's avatarTücsökfalvi Tücsi - “Teszem a dolgom……
Bagoly45's avatarBagoly41 - A tudatosság
Soulleaderdemon's avatarTücsimami - Üzenet #4
Amon Ra's avatarAmon Ra - Üzenet #4

Enter your email address to follow this blog and receive notifications of new posts by email.

Csatlakozás a többi 16 feliratkozókhoz

Köszönöm, hogy nálam jártatok:

  • 4 460 kedves látogató, olvasó, hozzá(m) szóló!

Működteti a WordPress.com.

🍁soulleaderdemon🍄

nekem az írás CSAK terápia, nem értek hozzá, CSAK teszem..az élethez sem értek, mégis itt vagyok...

Judit blogja

Mindenről szól

Netfisz Blog

Élet Netfisz szemén keresztül

monzsili

Hobbi mint hivatás

rienblog.hu

tisztakék

online lenyomata egy belső utazásnak

"Tágas a világ" blog

blog, boldog élet, kapcsolatok, Ausztriai magyarok

Férfiak, nők, ilyesmik...

...minden annyira determinált...

Eszter's Offtopic

Szocio, kult, szabadidő, média, bulvár, önismeret, lélekdolgok, napló...

mindegy1

A great WordPress.com site

angellilith.wordpress.com/

"Én vagyok a hírnök, én vagyok a hír, mindegy, hogy ki szeret, de ért, aki érteni bír"

  • Feliratkozás Feliratkozva
    • Amon Ra
    • Already have a WordPress.com account? Log in now.
    • Amon Ra
    • Feliratkozás Feliratkozva
    • Regisztráció
    • Bejelentkezés
    • Tartalom jelentése
    • Honlap megtekintése az Olvasóban
    • Feliratkozásaim kezelése
    • Testreszabás sáv összecsukása
 

Hozzászólások betöltése...