• Névjegy

Amon Ra

~ Gondolatok, dallamok, üzenetek

Amon Ra

Tag Archives: Részlet

Részlet(ek), szemelvény(ek)

16 hétfő Sze 2019

Posted by Amon Ra in Üzenet, Morfondír

≈ 1 hozzászólás

Címkék

Üzenet, Gondolat, Idézet, Részlet

Részlet Richard Bach: Minden és mindenki egy c. könyvéből:

Richard Bach - Minden és mindenki EGY

…Az öreg (francia) franciául olvasná őket, egy perzsa meg farsziul. Így kell lennie ennek a megvilágosodással — nem a nyelv számít, csupán az, hogy a gondolatok kapcsolatba kerülhessenek egymással.

“Fény-teremtmények vagytok, olvastuk. Fényből érkeztek, fénybe fogtok távozni, és minden lépéseteket örök létezésetek fénye kíséri. […] Saját választásotok szerint tartózkodtok most egy magatok teremtette világban. Ami szívetek vágya, az válik valóra, és amilyenekké lenni törekedtek, olyanokká lesztek.

Ne féljetek, ne rettentsen benneteket a sötétség, puszta látszat az, sem a gonoszság, csalóka látomás az, sem a halál, üres köpeny az. Csupán ti állítottátok magatok elé mindezeket próbatételekként. Fenőköveknek választottátok őket, általuk élesítitek, edzitek szellemeiteket. Tudnotok kell, hogy mindig és mindenhol veletek van a szeretet valósága, és gyarapodó tudásotokat használva bármelyik pillanatban hatalmatokban áll változtatni a világotokon.”

És így folytatódott, sok száz oldalon át. Döbbenten lapozgattuk, bele-beleolvastunk.

“Formákat teremtő élet vagytok. Kard vagy az évek terhe éppúgy nem okozhatja halálotokat, mintha egy szobából egy másikba mennétek át. Minden egyes szobában újabb mondanivalót tanultok, hogy mondhassátok, minden egyes átjáróban újabb dalt, hogy dalolhassátok.”

A kéziratban semmi rituális szöveg, sehol semmi szertartásrend, sehol egyetlen átok, könyörgés tüzes mennykövekért az ellenség fejére, elpusztításukért, egyetlen katasztrófabeígérés sem a hitetleneknek, sehol egy könyörtelen Attila-isten. Említés sem tétetik templomokról, papokról, rabbikról vagy gyülekezetekről, zsolozsmákról, miseruhákról, megszentelt ünnepekről. Ez az írás szeretettől áthatott belső énünknek szólt, csakis ennek a belső lénynek.

Ha ezek a gondolatok ebben a században elterjednek, gondoltam, és ráébresztik az embereket, hogy felül lehet emelkedni hiteken, felismerik a szeretet hatalmát és nem lesz többé rettegés. Kimaradhat a sötét középkor a történelemből!

Az öregember kinyitotta a szemét, most meglátott bennünket, de félelem nélkül nézett ránk, mintha már végig elolvasta volna a kéziratot. Rám pillantott, aztán a tekintete hosszan elidőzött Leslie-n.

— Én Jean-Paul Le Clerc vagyok — szólalt meg. — Ti meg angyalok.

Meglepetésünkben megnémultunk, az öreg pedig vidáman elnevette magát. — Láttátok a Fényt? — kérdezte.

— Itt az üzenet — nyújtotta feléje a feleségem a kéziratot.

A megvilágosító sugalmazás, igen. — Úgy hajolt meg Leslie előtt, mintha emlékezne rá, mintha legalábbis Leslie biztosan angyal volna. — Aki kész olvasni, megtudja belőle az igazságot, aki megfogadja, életet ad annak. Gyermek voltam, amikor a Fény megígérte, hogy azon a napon, amikor ti megjelentek, megkapom a kéziratot. Megvénültem, mire csakugyan megérkeztetek, és megjött az írás is.

— Meg fogja változtatni a világot — mondtam. Furcsán nézett rám. — Nem.

— De hát azért kaptad őket…

— Próbatételként kaptam — felelte. — Próbatételként?

— Messze földeket bejártam — nézett ránk — , százféle hit írásait tanulmányoztam Kínától a magas északi tájakig. — Huncutul villant a szeme. — És a sok olvasás ellenére megtanultam egyet-mást. Minden vallás fényárban kezdődik. De a fényt csak a szívek őrzik tartósan. Pergamenlapok nem képesek megőrizni.

— De hát itt vannak, a kezedben tartod őket… — mondtam. — Olvasd! Gyönyörű!

— Amit a kezemben tartok, az csupán pergamen — felelte. — Ha ezeket a szavakat a világ tudomására hozod, azok, akik már ismerik a bennük foglalt igazságokat, örömmel és megértéssel fogadják majd. Csakhogy mielőtt útjukra bocsátanánk ezeket a lapokat, nevet kell adnunk nekik. És ez a vesztüket fogja okozni.

— Ha egy szépséges dolognak nevet adunk, ezzel a vesztét okozzuk?

Meglepetten nézett rám. — Nem, dolgokat elnevezni általában nem rejt veszélyeket. De ha ezeknek az eszméknek nevet adunk, ezzel új vallást alapítunk.

— Miért?

Mosolyogva a kezembe nyomta a kéziratot. — Neked adom…? — kérdően pillantott rám.

— Richard.

— Én ezeket a lapokat, amelyeket magától a Szeretet Fényétől kaptam, ezennel neked adom, Richard. Akarod-e te is továbbadni, a világnak, az embereknek, akik vágynak rá, hogy megismerjék, amit e lapok tudatnak, nekik, akik nem részesülhettek a kegyben, hogy itt legyenek, amikor a megvilágosító sugalmazás érkezett? Vagy meg akarod tartani őket egyedül magadnak?

— Természetesen tovább akarom adni őket!

— És milyen nevet fogsz adni az adományodnak?

Vajon hová akar kilyukadni, csodálkoztam. — Fontos ez?

— Ha te nem adsz neki nevet, majd adnak mások. Úgy fogják hívni: Richard könyve.

— Értem. Jó. Elnevezhetem bárminek…, mondjuk, Lapoknak. — És gondozni is fogod majd a Lapokat? Vagy elnézed, hogy mások szerkesztgessék, amit nem értenek, megváltoztassák, kihagyják belőle, ami nem tetszik?

— Dehogy! Egyetlen szót sem szabad megváltoztatni! Hiszen a Fénytől valók! Semmi változtatás nem lesz!

— Biztos vagy benne? Egy-két sort se fognak megváltoztatni, ha alapos ok van rá? „Ezt így nem fogják megérteni”, „Ezzel megsérthetünk valakit”, „Az üzenet nem világos”?

— Nincs változtatás!

Kérdően felhúzta a szemöldökét. — És ugyan ki vagy te, hogy ennek érvényt is szerezhess?

— Itt voltam, amikor az üzenet érkezett — vágtam rá. — A saját szememmel láttam, ahogy a kézirat megjelent!

— Szóval — mondta lassan — te lettél A Lapok őrizője?

— Nem feltétlenül kell nekem lennem. Ha megígéri, hogy nem változtat az üzeneten, akárki is lehet.

— De valakiből csak lesz A Lapok őrizője?

— Lehet. Gondolom, igen.

— És ezzel létrejött a laphívők rendje. Mindazok, akik az életük árán is meg akarnak óvni egy gondolatrendszert, óhatatlanul a rend tagjává lesznek. Csakhogy minden új rend, minden új szervezet változás. Változás, mely világunk eddigi rendjének végét jelenti.

— A Lapokon semmi nincs, ami bárkit vagy bármit fenyegetne — mondtam. — Szeretetet hirdetnek meg szabadságot.

— A szeretet meg a szabadság a félelem meg az elnyomás végét jelenti.

— Hát persze — vágtam rá ingerülten. Mire akar ez a vénember kilyukadni? És Lesbe miért nem szól egy szót sem? Ő nem úgy látná, hogy ez…

— Akik hasznot húznak a félelemből meg az elnyomásból — mondta Le Clerc gondolod, ők is örülnek majd a Lapoknak?

— Azt nem hiszem, de csak nem hagyhatjuk, hogy ez a… Fény… kárba vesszen?

— Ígéred, hogy óvni fogod a Fényt? — kérdezte az öreg. — Természetesen!

— És a többi laphívő, a barátaid, ők is óvni fogják?

— Igen.

— És ha a félelem és az elnyomatás haszonélvezői meggyőzik királyt, hogy országa vesztére törtök, ha megrohanják a házatokat, ha karddal rontanak rátok, akkor hogyan fogjátok megvédeni a Lapokat?

— Elmenekülök előlük! Megmentem a Lapokat!

— És ha üldöznek, elfognak, sarokba szorítanak?

— Ha harcolnom kell értük, hát harcolni fogok — fogadkoztam nekihevülten. — Létezik fontosabb is az életnél. Vannak eszmék, amelyekért érdemes akár meghalni is.

Az öregember nagyot sóhajtott. — És így kezdődik majd a Nagy Lapvédő Háború — mondta szomorúan. — Vértek és kardok, pajzsok és lobogók, paripák és gyújtogatás, vértől csatakos utcák. A háború hosszú lesz és pusztító. Lelkes hívők ezrei fognak csatlakozni hozzátok, mit ezrek, tízezrek! Harcra készek, erősek, merészek. Ám a Lapok eszméin felbőszül minden uralkodó, aki megfélemlítés és szellemi sötétség által tartja fenn a hatalmát. Tízezrek támadnak majd rátok.

Végre derengeni kezdett, mit is akar mondani nekem Le Clerc.

— Hogy megismerjenek benneteket — folytatta — , és ti is felismerhessétek egymást, szükségetek lesz egy jelképre. Mit fogtok jelképül választani? Mi leng majd a lobogótokon?

Nőtt bennem az aggodalom, de még nem adtam fel.

— A Fény jelét — vágtam rá. — A láng.

— És így leend — mondta, mintha egy még megíratlan történelemkönyvből olvasna fel hangosan — , hogy Frankhon földjén összecsap A Láng Jele A Kereszt Jelével, és a Láng kerekedik felül, dicső győzelmet arat, és a Kereszt városaiból néhányat porrá éget. Hanem azután a Kereszt szövetkezik a Félholddal; és egyesült seregeik özönölnek délről és keletről és északról is, százezer állig felfegyverzett harcos tör rátok, nyolcvanezretekre.

Álljon meg a menet, akartam közbeszólni. Már tudtam, mi következik.

— És a Kereszt minden egyes meggyilkolt katonájáért és a Félhold minden egyes lemészárolt harcosáért, akiket a nagyszerű ajándék védelmében megöltetek, száz ember gyűlöl meg benneteket. Apjuk, anyjuk, feleségük, lányaik, fiaik és barátaik, mind gyűlölni fogják a lapvédőket és a nyomorult Lapokat, hiszen szeretteiknek meg kellett halniuk miattuk, és minden lapvédő gyűlölni fog minden keresztényt meg minden átkozott Keresztet, minden mohamedánt meg minden átkozott Félholdat, mivel azok meg az ő szeretteik pusztulásának okozói.

— Nem! — kiáltottam. Igaz volt minden szava.

— És a Nagy Háború idején oltárok épülnek, katedrálisok égre-törő tornyai emelkednek majd a Lapok tiszteletére. Akik fejlődésre, a megismeréssel járó megértésre vágytak, azon veszik majd észre magukat, hogy újabb babonaságok, újabb tiltások kötik gúzsba szellemüket: harangok és jelképek, előírásos mozdulatok és kántálás, szertartások, imák, ornátusok, tömjénfüst meg perselyekbe hullajtott aranypénzek. Arany, még pompásabb templomokra, arany a kardokra, a nem hívőket megtéríteni, a lelküket megmenteni.

— És arra is kell majd arany, Lapok első őrizője, hogy ha meghalsz, megformálják belőle a képmásaidat. Hatalmas szobrokat, óriási freskókat, festményeket kell alkotni, hogy a halhatatlan művészet őrizze e magasztos pillanat emlékét. Nézd csak, mit szőttek csodás kárpitba: ez itt a Fény, ott vannak a Lapok, amott az égen kapu nyílik a Paradicsomba. Íme, itt térdel csillogó vértezetében Richard lovag, a Nagy; itt áll a Bölcsesség bájos Angyala, kezében a Megszentelt Lapok; és itt van a vén Le Clerc is, itt a hegyekben, pislákoló tüzecskéjénél, a csodás látomás szerény szemtanúja.

Nem! gondoltam. Lehetetlen!

Csakhogy nem lehetetlen volt, hanem elkerülhetetlen.

— Ha ezeket a lapokat a világ tudomására hozod, újabb hatalmas vallás támad, újabb papság, újabb Mi és újabb Ők, újabb gyilkos ellentét. Mához száz évre milliónyi áldozata lesz e szavaknak, amelyeket most a kezünkben tartunk; mához ezer évre sokszor tízmilliónyi. És mindez ezek miatt a lapok miatt.

Az öregember hangjában nem csengett keserűség, sem cinizmust, sem elkeseredést nem lehetett benne felfedezni. Okulva azon, amit egy hosszú létidő során tanult, Jean-Paul Le Clerc bölcs nyugalommal egyszerűen tudomásul vette a tényeket.

Leslie megborzongott.

— Tegyem rád a zekémet? — kérdeztem.

— Nem, Vukki, köszönöm — mondta. — Nem a hidegtől van.

— Nem, nem a hidegtől — bólintott Le Clerc. Lehajolt a tűzhöz, felvett egy üszkös gallyat és az aranyszín lapokhoz érintette. — Mindjárt megmelegszel.

— Ne! — elrántottam a lapokat. — Elégetnéd az igazságot?

— Az igazságot nem lehet elégetni. Bárki, aki keresi, mindig fellelheti — felelte az öregember. — Csak ezeket a lapokat lehet elégetni. Rajtatok Ml, választhattok. Akarjátok, hogy a laphit legyen a következő vallás a világon? — Elmosolyodott. — Ti lehetnétek az új egyház első szentjei…

Leslie-re néztem, a bennem támadt rémületet láttam az ő szemében is.

Kivette az öreg kezéből az izzó fadarabot, és a kézirat sarkaihoz érintette. A gally parazsa hirtelen vakító fehér nap-virággá nyílt, elejtettük a kéziratot, lángolva hullt a földre. Pár pillanatig égett még, aztán hamuvá szürkült.

Az öregember megkönnyebbülten sóhajtott fel. — Áldott nap ez a mai! Milyen ritkán is adódik alkalom, hogy megmentsük a világot egy új vallástól!

Aztán reménykedő mosollyal a feleségemre nézett. — Most megmentettük, ugye?

Leslie visszamosolygott rá. — Megmentettük, Jean-Paul Le Clerc. Egyetlen hang nincs a történelemben a laphívőkről vagy a háborújukról.

Búcsúzóul hosszan egymás szemébe néztek, a mindent kételkedve fogadó öregember meg a kétkedésre hajló asszony. Aztán Le Clerc kicsit meghajolt felénk, megfordult, elindult fel, az alkony árnyaiba burkolózó hegynek, és eltűnt a szemünk elől.

A fejemben még izzottak a lapok, hamvadtak az ihletett, nagyszerű gondolatok.

— De hát akiknek szükségük volna a lapok mondanivalójára — mondtam Leslie-nek — , azok… mi hogyan fogjuk megtanulni, ami rájuk volt írva?

— Igaza volt — az öreg után bámult, amíg még egyáltalán sejthette az alakját — , aki keresi az igazságot és a fényt, az megtalálja magának.

— Nem olyan biztos. Van úgy, hogy tanításra szorulunk.

Ránk sötétedett. Leslie felém fordult. — Próbáld csak meg, amit mondok. Képzeld el, hogy valóban, nagyon erősen, a lelked legmélyéről tör fel a vágy megtudni, ki vagy, honnan jöttél, és miért vagy itt. Képzeld el, hogy addig nem fogsz nyugodni, amíg mindezt meg nem tudod.

Beleegyezően bólintottam. Elképzeltem magam, amint kőkeményen elhatározom: megállás nélkül tanulni, kutatni fogok, könyvtárakat bújok, előadásokat, szemináriumokat hallgatok, naplót vezetek a feltevéseimről és a következtetéseimről, leírom minden ötletemet, hegycsúcsokon fogok meditálni, a végére járok álmok és véletlenek sugalmazásainak, ki fogok faggatni vadidegeneket — mindent el fogok követni, amit az olyan ember tesz, akinek az, amit meg akar tanulni, amit tudni akar, mindennél fontosabb. — Oké, megvan.

— És most el tudod képzelni, hogy nem jössz rá?

Hűha, gondoltam. Hogy ez a nő miket képes megláttatni velem! Válaszképpen mély bókot csaptam Leslie előtt: — Lady Le Clerc, a Bölcsesség hercegnője!

Ő is bókolt egyet, lassan, méltóságteljesen a sötétben: — Lord Richard, a Láng hercege!

Álltunk a tiszta, éjszakai hegyi levegőben, némán, egymás mellett. Magamhoz húztam Leslie-t, átöleltem. A csillagok már nem a fejünk fölött, körülöttünk szikráztak. Eggyé váltunk velük, Le Clerc-kel, a lapokkal és a róluk áradó szeretettel, Pye-jal meg Tinkkel meg Atkinnel meg Attilával, eggyé lettünk mindennel, ami van, ami valaha is volt vagy lesz. Mert minden és mindenki: Egy.

Köl(l)tészet napjára

11 csütörtök ápr 2019

Posted by Amon Ra in Vers-elek

≈ 2 hozzászólás

Címkék

Gondolat, Részlet

20190411 - let-go-04-e1514756842508-200x150@2x

 

1.

Két rózsaszál hintázik lágyan a langyos lenge szélben,

Szirmaikra gyöngyöket varr a hajnali harmat.

Elült a vihar, már eső sem szitál, csupán illata terjeng még a légben…

 

Az erdő szunnyad még, egy hangot sem hallat.

Kanyargós ösvény visz befelé, a sűrűbe, ki megindul rajt, ne várja:

nem siet senki elébe…

 

Igen… Voltak, kik megtették már az utat.

Nem… Nem várnak, hisz’ nem is tudják, hogy vagy…

De örömmel üdvözölnek majd, mint testvért ölelnek át….

S köztük Téged sem érdekel többé, ki milyennek lát,

Nem találnak, mert nem keresnek benned hibát.

 

2.

Fehér papír az írott sorok közt…

A szavakban megbújó ölelés…

Hangvilla a kotta hangyabolyában…

A zenében élő emlékezés…

A fák néma tanúsága…

A víz színén elnyúlt lebegés…

A hópihék felhőtánca…

Csak a csend… és a merengés.

Négy éve… Barangoló.

06 csütörtök nov 2014

Posted by Amon Ra in Bemutatkozik...

≈ 2 hozzászólás

Címkék

Részlet

20141106 - Négy éve - BarangolóNégy éve… Egy kellemes november közepi nap, különös illat terjengett a levegőben… A közeli erdő, a patak kristálytiszta vízének dala, a langyos, délutáni szellő mind-mind arra szólított fel, hogy ha már haza nem utazhatok a hétvégén, legalább a környéket barangoljam be, s fedezzem fel titkait, töltődjek fel kicsit az ősz színeivel, s váljak eggyé vele az Ő rezgésében.

Ezen, a céltalan(nak hitt) utazáson találkoztam össze vele, ahogy csak ült… Várt… Figyelt.

S ezen az úton készült el az alábbi videó, mely elkészültekor is megjelent minden, általam akkor látogatott közösségi oldalon.

Beszélj nekünk a Szeretetről

03 péntek dec 2010

Posted by Amon Ra in Archív

≈ Hozzászólás

Címkék

Idézet, Részlet, Szeretet

…És ő fölemelte fejét, és az emberekre nézett, és csöndesség szállott reájuk. Aztán fennszóval ezeket mondotta:

Amikor a szeretet int felétek, kövessétek őt,

Jóllehet minden útja nehéz és meredek.

És mikor szárnyai átölelnek, engedjétek át néki magatokat,

Jóllehet a belsejében rejlő kardok sebet ejthetnek rajtatok.

És amikor szól hozzátok, higgyetek szavának,

Jóllehet hangja összetörheti álmaitokat, miként az északi szél pusztává sepri a kertet.

Mert amiként a szeretet koronával ékesít, azonképpen fog keresztre feszíteni is. Amiként növekedésteket segíti elő, azonképpen nyeseget is.

Amiként felszárnyal magasságotokba, és megsimogatja leggyengébb ágaitokat,

Azonképpen száll le gyökereitekhez is, és megrendíti őket a földhöz való kapaszkodásban.

Mint a gabona kalászait, úgy gyűjt be benneteket magának.

Kicsépel benneteket, hogy mezítelenné váljatok.

Megrostál benneteket, hogy megszabadítson a pelyvától.

Fehérre őröl benneteket.

Megkeleszt benneteket, míg képlékennyé nem lesztek;

És azután szent tüzére vet benneteket, hogy szent kenyérré legyetek Isten szent lakomáján.

Ezt teszi véletek a szeretet, hogy megismerjétek szívetek titkait, s e tudás által az Élet szívének egy darabjává váljatok.

Hanem ha félelmetekben a szeretetben csak a békét és az örömöt keresitek,

Akkor jobb, ha elföditek mezítelenségteket, és elmentek a szeretet szérüjéről

Az évszakok nélküli világba, ahol nevethettek, de nem teljes szívből, és sírhattok is, de minden könnyet nem sírhattok el.

A szeretet nem ad egyebet, mint önmagát, és nem vesz el semmit, csupán önmagából.

A szeretet nem birtokol, és nem birtokolható.Mert a szeretetnek elég a szeretet.

Amikor szerettek, ne mondjátok: “Isten a szívemben lakik”; mondjátok azt: “Isten szívében lakom”.

És ne gondoljátok, hogy irányíthatjátok a szeretet útját, mert a szeretet, ha méltónak talál rá, maga irányítja majd a ti útjaitokat.

A szeretet nem vágyik egyébre, mint beteljesíteni önmagát.

De ha szerettek, és a szeretet vágyakat ébreszt, legyenek ezek a ti vágyaitok:

Hogy összeolvadjatok, s legyetek olyanná, mint a sebes patak, mely az éjszakában zengi dalát.

Hogy megismerjétek a túlságos gyengédség kínját.

Hogy a szeretet megértése ejtsen sebet rajtatok;

És hogy véreteket akarva, derűsen hullassátok.

Hogy hajnalban szárnyra kelt szívvel ébredjetek, és hálát adjatok az új napért, mely szeretetre virrad;

Hogy délben megpihenve a szeretet mámoráról elmélkedjetek;

Hogy az est leszálltakor hálával menjetek haza;

S ha nyugovóra tértek, ajkatok azért mondjon imát, akit szerettek; dalotok őt dicsérje.

Részlet Kahlil Gibran: A próféta c. könyvébôl.

Fájdalomturizmus, avagy egy öngyilkosság margójára

05 kedd Sze 1989

Posted by Amon Ra in Archív

≈ 2 hozzászólás

Címkék

Részlet

A srác állt a tízemeletes ház tetején. Gyönyörű volt a kilátás. Egy darabig állt még, még egyet húzott alkoholt tartalmazó üvegéből, majd lenézett.
“Milyen magas…”-gondolta.-“És mekkorát lehet innen esni…”

Sírva fakadt. Kicsit hátrább ment a párkánytól…  majd nekifutott…

A kilencedik emeleten éppen tévét néztek. Hirtelen elsuhant valami az ablak előtt.  “A fenébe is, ez nem lehetett madár!”
Odalent a padon ülők hirtelen felnézve már csak egy kapálódzó alakot láthattak, amint halkan zuhan lefelé.
Egy pillanattal később hatalmas csattanás… Majd hirtelen, mint legyek a szarra, rengeteg ember rohant a színhelyre. Bámészkodók. Hiénák.
“Lesz fotózás is? Én láttam mindent!”
A srác egy kocsi tetejére esett. Összetörte. Magát is, a kocsit is.
Vauxhall Chevette
Csörög a telefon egyik lakásban.
“Tessék.”
“Halló, Marika vagyok. Egy fiatalember ráesett egy kocsira. Nézd meg, nem a ti kocsitok az?”
“Oké.”
Rohanás ki. Balszerencse. Épp a mi kocsinkra esett. Jobb ablakok és hátsó
szélvédő darabokban, a tető behorpadt. Bámulatos, egy 50 kilós ember másodpercenkénti 10 g-s gyorsulással becsapódva mekkora kárt tud okozni!

Megkezdődött a helyszínelés. Rendőrök és nyomozók érkeztek. A srácot letakarták. Koponyaalapi törése, gerinctörése lett. A bordái is darabokra mentek. A hiénák bámulnak. Ami vér a földre folyt, és nem ivódott be a talajba, leszórták sóval.  EME HELYEN TÖBBÉ FŰ NEM NŐ!
Apám bosszús. Most mi legyen a kocsival?! Innen el kell vinni!
Előkerült egy újságíró is. Érdeklődött. Jegyzetelt. Végül megkérdezte, leírhat-e mindent, mit apám mondott neki? Természetesen leírhat.

A helyszínelők végeztek.  A hullát elszállították. Apám beszállt a kocsiba.
“Fiam! Ellenőrizzük le a féklámpát, és az indexet!”
“Féklámpa jó!”
“Index?”
“Jó… Nem jó… Jó… Nem jó…”
“Rendben!”
Egy hiéna:
“Hová viszi a kocsit? Úccse ér má’ vele semmit!”
“Ja  hát  uram! Bár a karosszéria némi javítást igényel, a kocsin van még négy  kitűnő állapotban lévő külső gumi, és ott van még a motor,  és  egy viszonylag jó akkumulátor. És el ne felejtsem, van még egy kitűnő SONY autórádió négy hangfallal! Nézze… Itt lakunk a földszinten, majd szóljon be, ha kirámolta a kocsit!”
A hiéna elhalgatott. Az emberek röhögnek.

Apám  elvitte a kocsit.  A hiénák lassan oszladozni kezdtek.  A hőség is.  A vér is a földön. Illatát elfújta a szél. Emlékét is. Az emberek még beszélni fognak róla. Egyesek sajnálják, mások szidják. A fiú nem tud már tiltakozni. Soha  többé  nem  fog már tiltakozni. Majd reinkarnálódik valahol, valamikor.
Remélem jobb lesz neki.

Végy egy adag alkoholt, szédülésre elegendőt. Egy nagy adag családi viszályt  vagdalj fel egyenletes darabkákra, ezt fűszerezd meg egy csipetnyi szerelmi bánattal! A kezedben tartott alkoholos üveggel kevergesd nagyon lassú
tűzön, és máris kész az öngyilkossági szándék!

Bátor, vagy talán gyáva?  Ki tudja.  Már ő sem döntheti el.  Meghalt.
24 éves volt.

Csoportok, témák...

Archív Bemutatkozik... Egyéb Első lélegzetvétel Emlékek Kezdetek Kritika? Nem... Gondolatsor Morbid bölcsesség Morfondír Vers-elek Át-, és kiemelve az örökkévalóságnak Élmények Üzenet

Akikhez érdemes benézni

Ismeretlen's avatar
Ismeretlen's avatar

A zene szárnyain…

Sorokba szedve, szavakba örökítve (archívum)

Csodálatos nyelvünk gyönyörű szavaival:

ivanizavadoski1991's avatarivanizavadoski1991 - “Teszem a dolgom……
Tücsökfalvi Tücsi's avatarTücsökfalvi Tücsi - “Teszem a dolgom……
Bagoly45's avatarBagoly41 - A tudatosság
Soulleaderdemon's avatarTücsimami - Üzenet #4
Amon Ra's avatarAmon Ra - Üzenet #4

Enter your email address to follow this blog and receive notifications of new posts by email.

Csatlakozás a többi 16 feliratkozókhoz

Köszönöm, hogy nálam jártatok:

  • 4 459 kedves látogató, olvasó, hozzá(m) szóló!

Működteti a WordPress.com.

🍁soulleaderdemon🍄

nekem az írás CSAK terápia, nem értek hozzá, CSAK teszem..az élethez sem értek, mégis itt vagyok...

Judit blogja

Mindenről szól

Netfisz Blog

Élet Netfisz szemén keresztül

monzsili

Hobbi mint hivatás

rienblog.hu

tisztakék

online lenyomata egy belső utazásnak

"Tágas a világ" blog

blog, boldog élet, kapcsolatok, Ausztriai magyarok

Férfiak, nők, ilyesmik...

...minden annyira determinált...

Eszter's Offtopic

Szocio, kult, szabadidő, média, bulvár, önismeret, lélekdolgok, napló...

mindegy1

A great WordPress.com site

angellilith.wordpress.com/

"Én vagyok a hírnök, én vagyok a hír, mindegy, hogy ki szeret, de ért, aki érteni bír"

  • Feliratkozás Feliratkozva
    • Amon Ra
    • Already have a WordPress.com account? Log in now.
    • Amon Ra
    • Feliratkozás Feliratkozva
    • Regisztráció
    • Bejelentkezés
    • Tartalom jelentése
    • Honlap megtekintése az Olvasóban
    • Feliratkozásaim kezelése
    • Testreszabás sáv összecsukása
 

Hozzászólások betöltése...