„A világ nagy egészében akár az értéktelen szemét több értelemmel bírhat, mint egy frappánsan megírt vitriolos kritika” – Anton Ego

Bizony, sokszor szinte kéjes élvezettel olvasunk valami negatív eseményről, hírről, amiben esetleg még véleményünk is összecseng a kritika írójával… A téma, amiről ír, szinte mellékes is, de legalább lelkesen bólogathatunk hozzá: „Bizony, mennyire igaza van…”, „Jól megmondja neki…”.

De mennyire lehet objektív egy kritikus? Ki/mi az a „kritikus”? Bárki, aki véleményt nyilvánít, már „kritikus”?

Állandóan, születésünktől kezdve folyamatosan özönlenek felénk a kritikák. Hogyan viselkedjünk, hogyan öltözködjünk… Beszédünk, mozdulataink, de akár egy szemrebbenésünk is komoly bírálatoknak lehet ez által kitéve, s egyben komoly veszélynek is. Érzékenyebb lelkületű személyben egy-egy ilyen kritika akár komoly lelki törést is okozhat, amit aztán az arra szakosodott „egyének” az illető manipulálására használhatnak, s használnak is fel.

Mitől pozitív a pozitív kritika?

Talán attól, mert megérint minket, megmozdít bennünk valamit? Kellemes érzésekkel tölt el minket?

Vagy, talán mert rá tud venni, hogy vegyük meg a terméket, hogy kóstoljuk meg azt az ételt, nézzük meg azt a mozit, hallgassuk meg azt a zenét, amit taglal, boncolgat?

A magam részéről elolvasom, meghallgatom e kritikákat, véleményeket, s nem szégyenlem megfogalmazni, közzétenni saját meglátásom sem az adott témáról. A „több szem többet lát, több fül többet hall” elméletét kicsit leegyszerűsítve:

„Több érzék többet fog fel.”

Ezzel a gondolattal fogom útjára bocsájtani nem kritikáim, de gondolataim egy adott témáról, legyen az zene, vagy film, bármi. Nem módosítani szeretném bárki véleményét, de hozzájárulni, esetleg hozzátenni valamit az Ő gondolatiságához.

Köszönöm megtisztelő figyelmetek!