„Uralkodj magadon!” – Hmm… Milyen rég hallottam már ezt a frázist… S most, hogy újra látómezőmbe került e felszólítás, most kezd megfogalmazódni bennem, mit is jelent.

Az önmagunkon való uralkodás sokak számára talán az önvalónk érzéseinek, vágyainak háttérbe nyomását; jókedvünk, bánatunk álarc mögé bújtatását; szeretetünk, vagy épp dühünk „lenyelését” jelentheti… Ez az én meglátásom szerint nemcsak önmagunkra, de szűkebb és tágabb környezetünkre, sőt embercsoportokra is hatással van, akkor is, ha mi magunk épp nem vagyunk jelen…

Minden mindennel összefügg. Csalódás, sértődés és harag kialakulása csakis azért lehetséges, mert általánosítunk, elvárunk, félünk.

Általánosítunk, „egy kalap alá” veszünk mindenkit, aki más nemű, más anyanyelvű, más bőrszínű, sőt, más lakhelyű (tegyük szívünkre a kezünk, hányszor hallottuk, vagy mondtuk is talán, hogy valaki másik faluban, városban nevelkedett, ezért ilyen vagy olyan?)…

Elvárunk, sokszor akkor is, ha valaki megtett nekünk egy alkalommal egy apró szívességet, legközelebb is hozzá fordulunk… S ha épp nem tehet semmit ügyünkben, az máris sértődésre ad(hat) okot…

Félünk, mert egyedül vagyunk, vagy mert többen vagyunk… Mert „múltkor is”, vagy „múltkor sem”… Mert visszautasíthatnak, vagy bánthatnak ezért vagy azért..

 

S az esetek többségében ezek kombinációjával találjuk szemben magunk: általános elvárásaink be nem teljesülésétől félünk. E félelmek okozta frusztráció, megbántottság állapotában aztán a legelső, legtöbbször vétlen személyen át próbáljuk levezetni a bennünk felgyülemlő indulatok villámait. Tegyük fel, hogy sikerül. Valóban sikerül? Gondoljuk csak bele: mikor az állatkertben a gorilla elveszi a pávián banánját, az pár pillanatnyi bosszankodás után a nála kisebb csimpánzon vezeti le dühét. S mi lesz a csimpánzzal? Nemsokára felnő, gorillává cseperedik, s elég erős lesz, hogy ugyanezt tehesse ő is… S a probléma, ahelyett, hogy csökkenne, hatványozódik, tovább terjed, még nagyobbra duzzad. Annak a gorillának, akit én a tükörben nap mint nap látok, három kicsi csimpánza van.

Uralkodj magadon! Mit is jelent ez? Nyomjuk el dühünk, hogy bensőnk marcangolva betegségbe hajszoljon minket? Nem! Én a magam részéről megelőzni igyekszem azokat a szituációkat, melyek általánosítást, elvárást, félelmet gerjesztenek. Megelőzni, nem elkerülni. Hogy hogyan teszem ezt? A bennem felgyülemlő érzéseket, gondolatokat szigorú vizsgálatnak vetem alá. Olykor nem könnyű kiszűrni azt, mely az EGO sugallata csupán, s amely vélt sérelmeken, múltbéli tapasztalatokon, lehetséges félelmeken alapul, de ahogy a lélek egyre nagyobb rutinra tesz szert, úgy válik egyre könnyebbé, mindennapossá ezek felismerése. Hogy megszűntek-e ezek a fent említett szituációk? Nem. De mennyiségük jelentősen lecsökkent. Így, ennek segítségével át tudom adni magam, az ön-uralom felemelő, megnyugtató érzésének.

Önuralom. Angol megfelelője: self-control. Számomra tehát az ön-uralom egyet jelent azzal az állapottal, mikor a felső-én-tudat (higher-self) veszi át a megfontolt mérlegelés utáni bölcs döntések meghozását, közvetlen az egyetemes tudathálóról, a „felső hatalomtól”, ha úgy tetszik: Istentől elsőkézből kapott tudás alapján. Abból a forrásból, melyből mindannyian érkeztünk, s „kihez” mindannyian visszatérünk.

A „számolj tízig” gyakorlata épp elegendő ahhoz, hogy érzéseink, indulataink elcsendesedjenek, s megtaláljuk a csatlakozási pontot e felső-én-tudathoz.