…veszélyes vagyok(?).

És újra fellángolt bennem szokásaim közül pár: figyeltem és (el)gondolkodtam.

Igen, magam is csatlakoztam az okos-telefonok felhasználói körébe. Hogy miért? Amiért oly sokan: hogy tartani tudjam a kapcsolatot, nem csak hangi, de képi és írott formában is mindenkivel, kikkel napi szintű a kommunikáció akkor is, ha esetleg „csupán” egy-két alkalommal találkoztunk személyesen, vagy életünk útja messzire vitt minket egymástól. Igen, a Facebook-on váltott üzenetekre, bejegyzésekre, írásokra gondolok.

Régi fixa ideám, s talán már láthatták páran leírva tőlem –ha nem, hát épp itt az ideje-, hogy:

„A technológia fejlődése önmagában nem jó, vagy rossz. Attól válik azzá, ahogy azt felhasználják, amilyen célok elérésére fordítják.”

A minap furcsa tapasztalatom volt, mely hagyott bennem pár kérdőjelet.

Tudjuk, hogy a Facebook folyamatosan fejleszt, állandóan „könnyíteni” igyekszik közösségi életünk. Ezt a legendák és összeesküvés elméletek lelkes figyelői, s jómagam is kétkedve figyelik/~jük , olykor hangot adva annak a gondolatnak, miszerint úgy hajtanak végre kísérleteket rajtunk, hogy arra önként és dalolva adtuk beleegyezésünk, ezzel is elősegítve a sokak által istenített, másokban félelmet keltő Mesterséges Intelligencia fejlesztéséhez.

Álljon hát itt a tapasztalatom, mely felkapcsolta bennem az óvatosságra intő sárga villogófényt:

„Mi sül ki belőle”. Ez volt az a mondat, mely egy nem oly régi beszélgetés folyamán hangzott –íródott (volna) le-, általam. Érdeklődve figyeltem, ahogy telefonom kijelzőjén sorra jelentek meg e szavak, így, ebben a sorrendben, anélkül, hogy akár a szó kezdőbetűjét meg kellett volna határoznom. Értem én, hogy sokszor használatos, már-már közhelyszámba menő e frázis, mégis… Elgondolkodtató, hogy a magyar, vagy bármelyik nyelv szavaiból összeállítható mondatok közül, mely mondatok olykor egy-egy írásjel áthelyezésével más értelmet nyernek, miért pont ezt rakja össze a „rendszer”. Aki kicsit is figyeli a kijelzőt, miközben gépel, számára feltűnhetett már, hogy a leginkább ajánlott szó a legfeltűnőbb helyen: középen, más színnel kiemelve jelenik meg, mint a többi… Ezzel is sarkallva, már-már belénk táplálva a mondatokat, amiket le „kell” írnunk, így fosztva meg minket szépen lassan az önálló döntéstől, a szabad akarat érvényesítésétől, s hamarosan az önálló gondolkodástól is.

A technika fejlődik. Ezzel nincs is semmi baj.

A lustaság viszi előre az emberiséget. Lusták voltunk gyalogolni, ezért kellett a kerék, a járművek… De túl sokáig tart elutazni egyik helyről a másikra, lusták vagyunk felülni egy vonatra, órákig autót vezetni, vagy repülőre szállni, így mostanra a teleportálás a cél. Lusták voltunk fúrni, faragni, vésni, ezért megalkottuk a gépeket. De lusták vagyunk a munkahelyen is, kicserélni a munkadarabokat, ezért automatizálunk, robotokat építünk, mondván a felgyorsult fogyasztói igények gyorsabb gyártási folyamatokat igényelnek… Lusták vagyunk egy öntő-, vagy kovácsolóműhelyben nyersanyagokat előállítani, ezért ma már 3D-ben nyomtatunk.

Gyorsulunk, gyorsítjuk világunk, s mi magunk közben egyre inkább leépülünk…

Mert valóban kényelmesebb, ha csupán egy gombot kell megnyomni… De ezzel együtt megszűnik önnön igényünk a cselekvésre, a gondolkodásra, a teremtésre, alkotásra. Ma még „csak” orvosi igazolásaink lehetnek, miért nem képes gyermekünk megtanulni valamit… Igazolható az olvasási-, számolási-, bármilyen tanulási nehézség… Lassan kiveszik a tantervből az írás-, és olvasás oktatását, már találtam erre utaló cikkeket, melyek a kézírás oktatásának törléséről szólnak. Hisz’ ott a billentyűzet, vagy a szavakat automatikusan felajánló, helyettünk mondatokba állító telefonos alkalmazások.

Mi pedig karosszékeinkben ülve panaszkodunk a munkanélküliségről, s az ebből kiindulva egyre jobban elharapódzó „megélhetési bűnözésről”, káoszról, miközben agyunkat mossák a választási hadjáratok során célzottabban sugárzott „bízz (csakis) bennem” (Confide in me) közvetítések.

Jó ez így?

Én féltelek Téged, emberiség!

S látom, hogy nem vagyok ezzel egyedül.

Van még…

Van még?