A folyamatos mostban felmerült egy nagyon jó kérdés, melyre kapásból válaszolni és azt pár szóban elmondani nem lehet, nem vagyok képes:

“…volt, vagy van-e olyan helyed, ahol békét érzel?”

Míg a válaszon gondolkodtam, keresve azt a helyet, ami számomra jelenti a teljes békét, bevillant egy rég készített, Barangoló című videóm képsora és az aláfestő zene dallama:

Már nem is tudom, hol van, hol volt az a hely, amit a béke szigetének hívhatok… Talán a fenti videó helyszíneinek egyikén, vagy aznapi barangolásom végtelennek tetsző pillanatai alatt ivódott belém az a béke, amit azóta is hordozok magamban… Így maga a helyszín… Maguk a helyszínek összemosódnak… És már csak az számít, amit abban a pillanatban átéltem és amit most is érzek.

Bár békém jó ideig csendben elvolt bennem, mostanra eljutottam oda, hogy elő tudom már hívni magamból. Rezgésem szintje meginoghat még ugyan -és olykor inog is-, de vészesen csökkenni nem tud már.

…és ezzel -hogy nem csökken a depresszió szintjéig-, együtt érkezett az is, hogy nincsenek extázisba hajló örömkitöréseim sem, hogy aztán még mélyebbre zuhanjon hangulatom, így igyekezve fenntartani az egyensúlyt.

Folyamatos a pulzálás, állandó az amplitúdó, mely némelyeket talán irritál, másokat öntudatlanul is vonz… De mindenkit megérint.