Címkék
„Szeretem azt, aki gyűjt. Naponta van öröme. Megnézi gyűjteményét, gyarapítja, ápolja, gondozza, megmutatja barátainak. Közben örül, hogy neki van az, amit szeret.
Tisztelem a bélyeggyűjtőket, a rovargyűjtőket és azokat, akik címkéket, képeslapokat, érméket gyűjtenek. Bármit.
Te mit gyűjtesz?
Amit én gyűjtök, ahhoz nem kell pénz. Amit gyűjtök, annak nincs ára, mégis mindennél többet ér.
Szíveket gyűjtök.
A szív jelkép. Az embert jelenti.
Úgy járom útjaimat, élem napjaimat, hogy szíveket keresek. Talán bolondnak hinnének, ha tudnák, miért nézek kutatón mások szemébe. Bolondnak hinnének, mint a görög bölcset, aki nappal lámpásával embert keresett a piacon.
Szíveket gyűjtök. Nekem nem valami kell, hanem valaki. Ember.
Ember, aki rám mosolyog; aki megért; aki tisztességes; aki hűséges; akiben szeretet él; aki örül, hogy észreveszik; akiben a tehetség egy szóra kinyílik; ember, aki egyszerűen érték, mert ember.
Ha van olyan nap, hogy nem találok, az én hibám.
Nem néztem eléggé szét, nem néztem a látszat mögé, az előítéletek alá.
Szerencsétlensége az embernek, hogy a jót szégyelli. Rejti, mint kagyló a gyöngyét. Hát én feltöröm a kagylót figyelemmel, érdeklődéssel és a gyöngyhalászoknál boldogabb vagyok. Mert az emberek között több az ember, aki méltó, hogy annak lássák, mint az, aki összetörte magában az emberséget.
Elfogult vagyok? Téged nem ismerlek. Embernek tartod magad. Hányan vesznek észre? Hányan kérik a szíved? Hányan látják, hogy jó vagy?
Szíveket gyűjtök. Őrzöm arcukat. A szemük tüzére emlékszem. Ha azt felejtem, énjük bennem marad, amely belém égett egy pillanat alatt.
Nincsenek érméim, bélyegjeim, címkéim, sem galambgyűjteményem.
Szíveket gyűjtök.
Szívem tele van.
Velük és az örömmel, amelyet csak ők adhatnak.
Nézd el nekem, hogy végig magamról írtam. Eszelősen hiszem, hogy nincs nagyobb, fontosabb, mint az ember. Embertelen korban élünk? Ne hidd el. Csak nézz önmagadba, nézz a mások belső világába s meglátod az Embert. Csak annyi időt fordíts embertársaidra, mint a gyűjtők gyűjteményeikre. Kincseid lesznek. Nem olyan, mit pénzzel kifejezni lehet, nem valamik, hanem sok-sok szív benned, valakik, akiknek értéke semmivel ki nem fejezhető és mind személyes öröm életedben.”
Mácz István
Szíveket gyűjtök, írja Mácz István.
Elgondolkodtam. Mit adnak még egymásnak az „Emberek”, mikor szívüket adják?
Az én olvasatomban nem csak szívüket, de lelküket, érzéseiket, gondolataikat adják egymásnak az emberek, mely gondolatok, érzések benne foglaltatnak egy kézfogásban, egy szempillantásban.
De mit tehetünk, ha kezünk nyújtjuk valakinek, de ellöki azt; ha közénk invitáljuk, de lekuporodik a sarokba, s szúrós szemekkel vizsgálódik irányunkba; ha megismerésének szándékával fordulunk hozzá, de személyétől nem, csak furcsa „kerülőutakon” szerzünk tudomást embertársunk gondjairól, problémáiról, esetleges betegségéről…
Mit tehetünk ilyenkor? Hagyjuk náluk szívünk, szeretetünk? Mert sokszor bizony hiába tudjuk, hogy:
„Ha megértést akarunk, megértőnek kell lennünk. Ha megbecsülést akarunk, meg kell becsülnünk másokat. Ha azt akarjuk, hogy szeressenek minket, szeretnünk kell másokat” /Dan Millman/
S úgy tűnik, sokszor hiába tesszük mindezt, embertársunk mintha nem bírná, vagy nem akarná felfogni, elfogadni. Ilyenkor jogosan merülhet fel a kétely, vajon nem fog-e szívünk kiszáradni, elporladni ennél az embernél?
Most, míg idáig eljutottam, felmerült bennem még egy kérdés:
Van-e értelme annak, hogy erre az írásra reflektálok? Ki fogja érteni rajtam, és a hozzám közel állókon kívül, mit szeretnék mondani? És milyen válaszokat kapok majd? Újabb idézetet, vagy személytelen üzenetet, melyben nem érzem az embert, a szavai mögött álló meggyőződést?
Végezetül hadd zárjam hozzászólásom egy idézettel, mely ars poeticám szerves része:
„És érezzék egy kézfogásból rólad, hogy jót akarsz és te is tiszta, jó vagy, s tekintetük elhitesse véled:
Szép dolgokért élsz, és érdemes élned.” /Váci Mihály/
Vajon fontos-e, hogy azokon kívül, akiknek szíve érzi a Tiéd, más is adjon értelmet e írásnak?
Ha”fentről” nézzük nincs értelmetlen dolog …minden apró rezzenés a tanításértelmével bír…váltson ki bármit azon a szinten, ahol észlelik…már nyomot hagyott, már változásra ösztönzött…
KedvelésKedvelik 2 ember
Mint a gombaszedés. Megörülsz, ha táplálót találsz, de érintetlen otthagyod a mérgezőt pompázni. Nem taposod el nem bántod csak továbblépsz….Szemed a fogyaszthatót keresi….ezt a gombákkal meg lehet tenni mert egy gyilkos galóca sem ölt csiperkegomba álruhát.
Az emberek? Mindegyik szeretetre vágyik és mindegyik fél. A legtöbb el sem hiszi hogy ő szerethető. Azt várja mikor hagyják cserben mikor bántják meg mikor hagyják el. Akkor elsírja magát és azt mondja igazam volt.
Nem ismeri fel hogy megteremtette az igazát addig tolta el a másikat , míg az már nem tudott tovább ott lenni vele.
Minden ember magányos. Minden ember keresi a csoportot a társat akihez tartozhat aki-k befogadják. Választ egy társat és azt hiszi az övé csak az övé szépen csendesen és kitartó munkával olyanná akarja csiszolni hogy neki a legjobb legyen. Közben elfelejti, hogy az a másik pont úgy volt jó ahogyan választotta. Ő tovább csiszol igazít lefarag a végén ránéz az elfaragottra és nem érti mit szeretett benne. Miért választotta társnak? Hiszen értéktelen , tele van hibákkal semmire sem jó és mindent csak elhibázik. Hogy a “gyártó” ember rossz lenne? Ő csak arra vágyott hogy szeressen és szeressék . Na meg arra hogy valaki az Övé legyen.
Közben utódokat is létrehozunk hogy szerethessük és szeressenek minket. Ugyan így csiszoljuk- faragjuk és a végeredmény hasonló nem lett olyan amilyennek szeretnénk hogy legyen. Nem lett olyan vagy jobb nálunk és már nem is szeret feltétel nélkül minket. Na de mi sem szerettük feltétel nélkül igazából….és a kerék pörög-megint és megint új párok-új utódok ….A teremtő Isten szíve meddig bírja a végtelen magányt? Mit vár? Feloldozódik ha egyikünk hazaér benne?
Csak lenni….nincs fájdalom….nincs semmi….belül mozog bennem az univerzum lassan természetesen….rángatnak cipelnek….felvágnak….kiveszik a szívem….csak egy szétroncsolt húsdarab….nem érzek semmit….nem értem mit mondanak….ez a zene bennem olyan tökéletes és a fények….mennyi fény….odamegyek….visszanézek a testre….megszánom egy pillanatra aztán közönyösen elfordulok…. tudom, hogy nem vagyok az a test…. Én fény vagyok….és akkor a fények arcot testet öltenek….mind ismerős….mind sértetlen….majd összeolvadnak eggyé….és én beléjük olvadok….
KedvelésKedvelik 1 személy
10 éve volt….hogy megy az idő
KedvelésKedvelik 1 személy