Címkék
A most következő párbeszéd 2010-ben zajlott le egy (az addigi formájában azóta már megszűnt) oldalon.
Míg a legelső írásom keresem, ilyen kis “gyöngyszemek”, szösszenetek kerülnek vissza látóterembe. A blog teljességét növelendő kerül most ide is fel, nevek nélkül.
A cikk, melyet egy ottani ismerősöm írt, és amely a beszélgetést elindította, így szól:
„Én nagyon sokat gondolkodtam ezen, nagyon sok tudományos okfejtést olvastam ezzel kapcsolatban és sokszor elgondolkodtam azon, hogy mi értelme van az életemnek ? Abban hiszek, hogy életünk tovább folytatódik a halál után,hisz csak így van értelme életünknek. Nagyon szeretném ezzel kapcsolatos véleményeket olvasni. Lehet, hogy ezzel kapcsolatban egy kicsit furcsának fognak tartani, de tanulmányozom az ezotériát és ezzel kapcsolatban nem csalnak a megérzéseim. Kérem, mondják el ezzel kapcsolatos észrevételeiket. Előre is köszönöm!”
S a párbeszéd:
– Hideg-meleg, tűz-víz, nappal-éjjel, fény-sötétség… Élet és halál.
Egyik sem lehet a másik jelenléte nélkül, mindben benne rejlik ellentétpárja is. Mint egy mágnes két ellentétes pólusa. Nem létezik csak pozitív, és ugyanígy: nincs csak negatív, mindenben ott bújik párja valahol. Nőben benne él a Férfi, Férfiben ott bujkál a Nő.
Van-e élet a halál után? Bár rengeteg “élménybeszámoló” kering a köztudatban, s ezek többsége elérhető, hála az internetnek, mégis bizonytalanok vagyunk e kérdésben, érdemi választ nem tudunk rá adni. Miért is van ez? Megtehetnénk, hogy fenntartások nélkül elfogadjuk ezen élménybeszámolók tartalmát valóságként, mégsem tesszük. Nem tehetjük. Életre vagyunk kódolva, fizikai világunk minden mozzanata az anyagba húz, gúzsba köt; szellemiségre, hitéletre vajmi kevés időt hagyva nekünk. De mire is van az embernek ideje? Csakis arra, amire időt szán. Lehetne vitafórumot indítani az idő fogalmáról is, de jelen cikkben nem ez a fő cél.
Rengeteg könyv kering közkézen az élet és a halál misztériumáról, némelyik valóban hasznára válik olvasójának, mégis minél mélyebbre ásunk a titkok közé, annál több kérdés merül fel, s a végén több kérdésünk marad, mint amire választ találtunk.
Egy kérdés, amire talán érdemes választ keresni:
Van-e élet a halál előtt?
– Köszönöm hozzászólásodat, Sándor. Amióta ez a cikkem megjelent, logikus magyarázatot találtam arra, hogy nincs élet a halál után. Meghalunk és ezzel vége ! Hogy van-e élet a halál előtt ?
Talán ebben a kérdésben minden embernek magának kell megadni a választ.
– Megkérdezhetem, mi volt az a logikus magyarázat, mi választ adott cikkedben feltett kérdésedre? Őszintén érdekel a téma, sokat gondolkodtam én is rajta…
– Őszintén megmondom ! Az igazság az, hogy én elég gyakran forgatom a Bibliát. Arra a következtetésre jutottam, hogy: ismeretes, hogy Isten megteremtette Ádámot porból, az orrán keresztül fújt bele lelket. No, most, amikor meghalunk, meghal a testünkkel a lelkünk is. Tehát, így nincs tovább ! Tudod azt írja a Biblia: porból lettünk, porrá leszünk ! Ebből következtettem. Szerinted, helyes ez a magyarázat ? Kérlek írjad meg véleményedet.
– Valóban eléggé logikusnak tűnik, de gondoljunk kicsit ezen dolgok mögé.
Mit is ír a Biblia? Porból lettél, porrá leszel.
Urunk Ádámnak orrán át adta az életet, s hol is veszi azt aztán el, mikor letelik földi időnk? Erről mintha nem írna sehol…
Az én olvasatomban ez valahol egy olyan titkot sejtet, amit nem véletlenül rejtett el Urunk előlünk. Mert ugyan mit hozna ki az emberekből, ha biztosra tudnák, mi a vége? Érdemes lenne álmodni, tervezni, dolgozni azon, hogy álmaink megvalósuljanak? Mi végre, ha pontosan tudjuk, mi a vége?
Meghalunk, testünk elenyészik. Lelkünk viszont visszatér alkotójához, alkotójába. Szerintem itt mutatkozik meg az, hogy “saját képmására”.
Mit gondolsz minderről?
– Ha meghalunk, meghal velünk minden. Isten elveszi azt, amit adott. Ebből következtettem, hogy nincs tovább. Csak tudod, azt tartom furcsának, hogy akkor mi értelme volt életünknek ? Ír a Biblia a feltámadásról is, amikor eljön Isten országa. A jók feltámadnak, a rosszak pusztulnak. Tudod, azt az élő világunkban soha nem fogjuk megtudni, hogy mi Isten terve velünk. Gondolod, hogy lelkünk visszatér alkotójához ? Bízol a lélekvándorlásban ? Kérlek írd meg ezzel kapcsolatos véleményedet !
– Személyes véleményem nem módosíthat azon, amiben Te hiszel, amit Te valósnak érzel. Mint ahogy Te sem járhatsz az én utamon, nem élheted az én életem… Így van ez jól.
De mivel feltetted a kérdést, örömmel válaszolok Neked.
Személy szerint úgy érzem -persze e megérzésem alátámasztani nincs lehetőségem-, hogy létezik a lélekvándorlás, létezik az “örök élet”. Gondolj bele: mikor úgy érzed, hogy valaki, akit teszem-azt csak pár hete, pár hónapja ismersz talán, sokkal mélyebb szálakon kötődik hozzád, s Te őhozzá (nem a szerelemre gondolok), hogy már-már kimondanád: “Ismerlek, látlak Téged”… Egy eddig idegen, de nagyon kellemes érzés kerít hatalmába, olyan mint amikor megérzed Isten jelenlétét az életedben, ritka, de örökbecsű pillanat. Én átéltem már ezt, s csak remélni tudom, Te is, vagy át fogod hamarosan.
Urunk szeretetében fogantunk, s oda is térünk vissza. Hogy aztán visszajövünk-e onnan? Nem lehet véletlen, hogy nem tudunk róla. Nem kell tudnunk.
Ez az életünk most van, ebből kell kihoznunk a legtöbbet. Hogy volt-e ez előtt, lesz-e ez után, nem biztos, hogy tudnunk kell. Én hiszem, hogy volt, s lesz, de ez az én hitem. Nem akarlak befolyásolni, legkevésbé “kioktatni”, és most kérek elnézést, ha így hangzott volna. Ezért tettem fel a kérdést a cikkhez: Van-e élet a halál előtt?
Köszönöm megtisztelő figyelmed!
– Köszönöm véleményedet. Hidd el, én is sokszor vagyok úgy, akivel először találkozom úgy érzem, mintha már valahonnan ismertem volna. Vagy, aki ellenszenves, az a későbbiekben is az marad. Igen, ha hiszünk a lélekvándorlásban, abból az derül ki, hogy azokat, akiket ebben az életben megismertünk, azt a korábbi életünkben is ismertük, csak persze más formában.Nagyon sokat olvastam erről. Sőt megtörtént dolgokat is bemutatott a TV. Így aztán sokszor nem tudom, hogy mit higyjek.
Abban igazad van, hogy az életünk most van, abból kell a legtöbbet kihoznunk. Nagyon köszönöm, hogy elmondtad véleményedet. Nagyon szeretek ilyen és ehhez hasonló témákban véleményt cserélni. Ezért, amikor időd engedi, szívesen beszélgetnék Veled ilyen és hasonló témákról. Nagyon élvezetes volt olvasni írásodat.
2010.02.09.
S az esetek többségében ezek kombinációjával találjuk szemben magunk: általános elvárásaink be nem teljesülésétől félünk. E félelmek okozta frusztráció, megbántottság állapotában aztán a legelső, legtöbbször vétlen személyen át próbáljuk levezetni a bennünk felgyülemlő indulatok villámait. Tegyük fel, hogy sikerül. Valóban sikerül? Gondoljuk csak bele: mikor az állatkertben a gorilla elveszi a pávián banánját, az pár pillanatnyi bosszankodás után a nála kisebb csimpánzon vezeti le dühét. S mi lesz a csimpánzzal? Nemsokára felnő, gorillává cseperedik, s elég erős lesz, hogy ugyanezt tehesse ő is… S a probléma, ahelyett, hogy csökkenne, hatványozódik, tovább terjed, még nagyobbra duzzad. Annak a gorillának, akit én a tükörben nap mint nap látok, három kicsi csimpánza van.
Önuralom. Angol megfelelője: self-control. Számomra tehát az ön-uralom egyet jelent azzal az állapottal, mikor a felső-én-tudat (higher-self) veszi át a megfontolt mérlegelés utáni bölcs döntések meghozását, közvetlen az egyetemes tudathálóról, a „felső hatalomtól”, ha úgy tetszik: Istentől elsőkézből kapott tudás alapján. Abból a forrásból, melyből mindannyian érkeztünk, s „kihez” mindannyian visszatérünk.
De hogy visszakanyarodjak témámhoz… Ahogy felhangzott e dal, máris hallottam a csitítást: „Vigyázz, meghallja… S tudod, hogy haragszik érte…” Ebben a pillanatban váltotta fel a szomorúság érzése eddigi haragom. Mert mire tanítja ez az óvó intés a dalolót? Hogy csak arra kell vigyáznia, nehogy én halljam meg a szöveget… Hogy akiről a dal szól, majd váll-rándítva tovább megy, nem is törődve annak következményeivel?
Van egy, a Facebook-on sűrűn megosztott idézet: „Mondd egy nőnek, hogy gyönyörű, azt megjegyzi aznapra. Mondd neki, hogy csúnya, azt megjegyzi egy életre…”
Én szeretnék változtatni ezen. S tudom, a változást csak egy helyen érhetem el maradéktalanul: önnön magamban. Hát nosza! Ahogy eddig, úgy továbbra is igyekszem szem előtt tartani mindezt, s saját példámon keresztül „vezetni” mindazokat, kik mellettem járnak… Akár szorosan, fizikai közelségben, akár az éteren át, de mégis közel hozzám.
…És felhangzott a csendben a kínos kérdés:
– Nem tudom eldönteni, hogy amit teszek, azt nem csupán önös érdekből teszem-e. Vajon valóban a szeretet vezérel? Vagy mindössze arról van szó, hogy meg akarom tartani a rólam kialakult képet?
Amon Ra 